Betlehemes játék

Helyi érték megnevezése: Betlehemes játék
Helyi érték besorolása: Kulturális örökség
Készítette: Szabó Lajosné

 

Egész Kárpát-medence területén ismert szokás a betlehemezés, amely a virágkorát a 19-20. században élte. Ez a népszokás felidézi Jézus születésének körülményeit, melyeket a Bibliából ismerünk.
Kezdetben felnőtt férfiak játszották a templomban, de az elmúlt száz évben kisfiúk vették át a szereplők helyét. Házról házra jártak, kezükbe vitték a betlehemet, s minden házban előadták a történetet. A játék befejezése után jó kívánságokat mondtak a háziaknak, akik megajándékozták a maskarába öltözött kisfiúkat.
A betlehemet fából készítették. Az elől nyitott láda az istálló belsejét ábrázolja. A jászolban feküdt, az agyagból megformált vagy fából kifaragott gyermek, szülei és az állatok körében. A különösen jól sikerült betlehemet a játék után eltették és a következő évben is felhasználták, de az is gyakori volt, hogy minden karácsonyra új betlehemet készítették.
A betlehemező gyermekek kötött szöveget mondtak, amely apáról fiúra szállva öröklődött. 
Az alföldi betlehemes játékok egyik változata Derecskén alakult ki. Ennek különlegessége az, hogy megjelenik a betyár, mint szereplő, aki elmeséli annak történetét hogyan jutott el Betlehembe. A betyár mond áldást, köszönetet a háziak számára, valamint ő kíséri a vonuló betlehemes csapatot.

Szabó Lajosné és férje néhai Szabó Lajos 2007-ben határozta el, hogy felelevenítik a derecskei Betlehemes játékot. Kezdetben a Nyugdíjas Klub tagjaival adták elő műsorukat, ma már a fiatalokat is próbálják bevonni, átadni ezt a hagyományt.
A Debreceni Betlehemes Találkozón és a Győri Betlehemes Találkozón minden évben szerepelnek, ezenkívül előadták már Budapesten, Hajdúszoboszlón, Vásárosnaményban, Berettyóújfaluban, Hajdúszováton, Tépén, Konyáron és Sárándon is.

Megosztás közösségi oldalakon
Derecske applikáció
kiadványok kép
kiadványok kép