Responsive image


Regionális Kürtöstalálkozó Derecskén

Feltöltve: 2018-03-07 07:18:10

Regionális Kürtöstalálkozó Derecskén

 

2018. március 3-án a derecskei Bocskai iskola ismét Kürtöstalálkozót rendezett.

Az idei, a XVII. találkozómás volt, mint az eddigiek, ugyanis a megyén kívülről jelentkezők egyre nagyobb száma miatt regionális találkozóra változtattuk az elnevezést!

Amit 2002-ben, a kezdetekkor még csak álmodtunk, az mostanra valóra vált. Kialakult és kiteljesedett egy nagy kürtös család, akik minden évben összegyűlnek egy jó kis szakmai napra Derecskén. Néhány éve már örömmel nyugtázzuk, hogy a megyén túlról, Nyíregyházáról és Kisújszállásról is érkezik delegáció. Az idei találkozóra Demecserből, Tiszavasváriból, Ibrányból és Nyírbátorból is volt érdeklődő.

Kilenc településről, három kategóriában összesen 31 művészpalánta jelentkezési lapja érkezett meg határidőre.

A megnyitó után a bemutatók következtek, ahol minden szereplő két előadási darabot adott elő zongorakísérettel. A szaktanárok most is kiváló felkészítő munkát végeztek, ugyanis szinte mindenki kotta nélkül és nagyon magabiztosan szerepelt.

A szakmai értékelésen elhangzott, hogy régiónkban a kürttanítás jó úton jár és bár a rendezvény találkozó jellege megmaradt, a színvonala nem romlott. Sőt! Versenyre illő, magas színvonalú produkciókat hallhatott a nagyszámú közönség.

A hazai színeket öt tanuló képviselte igen nagy sikerrel:

László Dénes, Szabó Zsombor, Mikola Tábita, Arany József és Vadász László.

3 db Ezüst és 2 db kiemelt Aranyminősítést kaptak! Felkészítő tanáruk Krucsó Zoltán, zongorán kisért Szamosközi Gergő.

Az eredményhirdetésen a város képviseletében Bordán Szabolcs önkormányzati képviselő az Ajándékutalványokat adta át, a Tankerület részéről Majosi Pálma szakmai igazgatóhelyettes a Díszoklevelek átadásával gratulált a szereplőknek.

A találkozó színvonalát emelte a debreceni Cornett Music Kft. kiállítása, ahol hangszereket, kottákat és sok-sok ajándéktárgyat lehetett megvásárolni.

Támogatóink voltak:

Berettyóújfalui Tankerület

Bakó István, Derecske Város Polgármestere

Kovács Lajos, Cornett Music Kft. Debrecen

Derecske Művészeti Alapoktatásáért Alapítvány

Derecskei Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület

Köszönet nekik, illetve az iskolai kollégáknak is, akik a rendezvény gördülékeny lebonyolításában segítettek.

Derecske, 2018. március 5.

Tisztelettel:

Krucsó Zoltán

Fotók: Magánarchívum

Étlap


Ajánló













Ajánlatunk

Responsive image

Facebook