Responsive image


„Én véletlenül lettem nyugdíjas”– Gerő Pista bácsi 90 éves

Feltöltve: 2018-08-07 20:01:02

„Én véletlenül lettem nyugdíjas”– Gerő Pista bácsi 90 éves

 

A mai hírhajhász világban már fel sem tűnik, ha egy-egy újság címlapján ilyeket olvasunk. De Gerő István bácsi, bár élete felét nem is Derecskén töltötte, a település megkerülhetetlen jelensége. Idén tölti a kilencvenedik születésnapját és azt hiszem, mások nevében is beszélhetek, ha azt mondom, hogy mindenki ilyen aktív 90-es szeretne lenni. Beszélgetésünk során gyakran elkalandozott az eredeti kérdéstől, de megpróbáltam időrendbe szedni a hallottakat, kiegészítve Pista bácsi önéletrajzi visszaemlékezésivel. Kilencven év nagy idő, másfél óra beszélgetés semmiképp nem elegendő átfogni egy ekkora időszakot, ezért csak szemezgettünk, Pista bácsinak tetsző történetekből.

Gyerekkor

Nekem nagyon jó volt a gyermekkorom. Állandóan az erdőt jártam. Sokszor az iskola helyett is. Volt, hogy reggel tíz perc után otthagytam az iskolát és vissza sem mentem. Kiugrottam az ablakon és már rohantam is a Kiserdőbe, a Szőke bácsihoz, akinek juhai voltak. Nagyon szerettem hozzá járni, mert vadászott is a bácsi, én meg segítettem neki, amit tudtam. Cipeltem a vadat, örültem, ha mellette lehettem. Kint a természetben sokat rajzoltam, festettem a birkákat. Szőke bácsinak olyan lakása volt, hogy a puskája mindig ott lógott a falon. Megtöltve! Ez akkoriban nekem nagyon érdekes volt. Mindig azon a puskán járt az eszem. Sose hagyta, hogy hozzányúljak. Lehet azért érdekelt annyira.

Mi öten voltunk és vagyunk 75 év feletti élő testvérek. Sajnos a háború, a körülmények szétszórtak bennünket, de azért igyekszünk találkozni egymással.”

Mindent anyám intézett a ház körül. Mikor bátyám megszülettet, kérdezte anyám, hogy milyen vallású legyen. Apám azt felelte: „Az se érdekel, ha zsidó lesz.” Egyáltalán nem foglalkozott velünk. Nem volt ő rossz ember, egyszerűen csak úgy érezte, ez az asszony dolga. Nehéz időszak volt ez. Elvégeztem én az iskolákat, amit kellett, de mindig sok minden érdekelt. Kántor és tanító is akartam volna lenni, de vagy a sok tanulás miatt vagy a koromból adódóan nem sikerült.

Felnőttkor

’49-ben aztán sokan felmentünk Pestre dolgozni. Méhész Lajkó jó barátommal laktam. Amint felkerültünk a fővárosba, megfogadtuk, hogy tovább fogunk tanulni bármennyit is kell mellette dolgozni. Együtt laktunk éveken keresztül. Ő belőle gépészmérnök lett, majd iskolaigazgató. Nagyon jól elvoltunk. Együtt sportoltunk. Együtt csináltunk mindent. Nem szerettem Budapestet. Utáltam ott lenni, pedig dolgozhattunk és tanulhattunk is, de aztán jöttek a gondok is.

Az egész ott kezdődött, hogy a művezetőknek technikumi végzettsége volt. Ez nagyon piszkált, hogy nekik magasabb rangjuk volt. Magasabb bérezésük. Én sem vagyok különb náluk. El tudom én azt végezni, mondtam magamnak. Molnár János volt az igazgató a faipari technikumban. Neki dolgoztam és nem is keveset. A tanulás, a nem alvás és a sok éjjeli munkának meg is lett az eredménye. Túlvállaltam magam és két infarktus után beutaltak Füredre a szívkórházba.

„Mint üzemvezető mentem rokkantnyugdíjba 1978-ban. Mivel mozgékony és állandóan tettre kész ember voltam és jobban lettem, az 1979-80-as tanévben a Gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola keretén belül elvégeztem a vadgazdálkodást és vadászatot, jeles eredménnyel.Gyermekkori álmom egy része teljesült – a Mátrában, a Bükkben, Pest- és Békés megyében vadásztam.”

Másik szerencsétlen történetem - ami az egészségemet illeti - amikor a cseresznyefa tetejéből  leestem és eltört a gerincem, megsérült a májam. Elég rosszul néztem ki (nevet).Az orvosok azt mondták, ha hat napig nem halok meg,akkor megmaradok. Ezzel biztatták a bátyámat. Állítólag, egy németországi orvoskonferencia miatt nem volt ki megműtsön - mert mindenki ott volt. Nekem meg félholtan kellett várnom. Nem mozdulhattam meg napokig. Bátyám folyton párnákat akart rakni alám, de én makacs ember vagyok és akkor sem hagytam magam. Valahogy megmaradtam.

Sport és természet

Mindig is mozgékony voltam. Életem része volt a sport. A derecskei MOVE-ba, Kalmár  és a Nagy Pali nevű barátommal egyszerre igazolt le minket a derecskei focicsapat. Hihetetlen megtiszteltetés volt ez számomra. Igaz, hogy leginkább csak cserejátékosként, de ott voltunk, ott lehettünk.

Emlékszem, amikor a sportcsarnokot avatták, kérték, hogy akinek van valamilyen sporttal kapcsolatos érme mutassa be, adja be. Én a futásban és a távolugrásbanszerzett érmeket és a MOVE igazolványomat mutattam be. Borzasztóan büszke voltam rá,de sajnos nem kerültem bele a kiadványba. Most jut eszembe, ez elég rosszul esett.

„Szép szokás volt és úgy tudom a mai napig is tartják a madarak és fák napját. Gyermekkoromban, az iskolában tanítási szünnap volt. Ezen a napon az iskola a kisebb erdőkbe vitte a gyerekeket. Volt játszás, tánc és éneklés.”

Ez is nagyban segített megismerni és megszeretni a természetet. Úgy, mint a cserkészet, ami az 1920-as években már Derecskén is megjelent. Erdei Gyula tanító, a kiscserkészeknek volt a vezetője. A farkaskölyköké. Így nevezték őket. Nagyon tetszett, hogy különböző színű nyakkendőt viseltek a gyerek- és a nagycserkészek. A kicsiknek kék, a nagyoknak már zöld dukált. Tavaly óta újra van nyakkendőm és büszkén viselem a barna színt. Az öregcserkészek színét. Örülök, hogy újjáalakult a derecskei cserkészcsapat, bártiszteletbeli cserkész lettem, soha nem felejtem el a gyermekkori őrsömet, a Bagoly őrsöt, ahonnan indultam.

Az oklevél szövege:

„Gerő István a mai napon (2017. július 8-án) megújította fogadalmát törvényeink megtartására, és az újjáalakuló 961. Sztárai Mihály Cserkészcsapat öregcserkészeként a jelölteket cserkésztestvéreivé és csapattársává fogadta.”

Emlékek és mindennapok

Bátyám és a feleségem noszogatására jelent meg az első könyv. Hat év alatt gyűjtöttem össze hozzá az anyagot. Most már nagyon örülök, hogy egyben van.

Emlékszem, egyszer bementem a Művelődési házba a kézműves körbe. Hallottam, hogy nagy a zsivaj és bementem a terembe. Mondták, hogy ez nem kézműves kör, hanem nyugdíjas klub, de ha már ott vagyok, lépjek be. Azóta is járok. Én, végül is így, véletlenül lettem tag.

Kertészkedek a mai napig. Amiatt tartom magam. Gyengülök, de tartom magam, mert minden nap van mit csinálni. Oltom a gyümölcsfákat. 68 gyümölcsfám, citrom fám, mandarin fám van. Szőlő is van a kertben. Ez nem kevés munka, de szeretem.

Van lehetőség. Aki képes valamire és akarja, az halad. A fiatalság teljesen más, mint annak idején. Az alkohol és a drogok miatt másképp látják a világot. Én egész életemben az embereket szerettem és most is nagyon szeretem őket. Szerintem ez a legfontosabb, hogy akivel lehet, legyünk jóba.

„Csodálatos az emberi agy, a lélek, amit évtizedeken keresztül elraktározott, felszínre tudja hozni, tud szelektálni és rendezni. Én is ennek köszönhetem, hogy ma a történeteket írom. Remélem és bízom benne, hogy lesz, aki fáradtságot nem kímélve folytatja a háború utáni időkről a történeteket, saját megélt történetei alapján. Voltak nagyon nehéz és szép időszakok. Érdemes azokat is felidézni és az utókornak tovább adni.”(Gerő István, Derecske, 2004)

Némethy-Szilágyi Norbert

Fotók: Magánarchívum

Étlap


Ajánló














Ajánlatunk

Responsive image

Facebook