Responsive image


Légtánc bemutató a derecskei Városbálon

Feltöltve: 2019-01-30 20:35:37

Légtánc bemutató a derecskei Városbálon

 

Nem mindennapi előadásban lehetett része a derecskei Városbálozóknak. A budapesti társulat bemutatója után, a társulat egyik vezetőjével, Nagy Zsuzsannával beszélgettünk.

Mikor alakult a társulat és hogyan találtatok egymásra? 

2015 tavaszán, hárman /artista, színész, táncos/ úgy döntöttünk, hogy együttes munkával megalapítunk egy Cirkuszszínházi társulatot, ami a  levegőakrobatika és a mozgásszínház eszközeivel hoz létre saját színházi produkciókat. Rendszeres tréningek hatására társulatunk mára már önálló látásmóddal és művészeti irányzattal rendelkezik.  Alig egy év leforgása alatt erős jelenlétet alakítottunk ki a légtánc világában. A „Légtánc” szót évekkel ezelőtt fogalmaztuk meg, amit az előtt nem ismertek és használtak Magyarországon. Ez sokkal kifejezőbb megfogalmazása annak a művészeti iránynak, amire „mi” nem sportként, hanem életérzésként, művészetként tekintünk.

- Hányan vagytok a csapatban?

Társulatunk jelenleg hét főből áll és mindannyian más foglalkozású! Artisták, táncosok, zsonglőrök, színészek! Nagyszerű csapat! Kellően bolondak ahhoz, hogy felforgassák a világot! 

- Hogyan írnád le a társulat profilját?

Cirkusz-Színház, amely úttörő és egyedülálló Magyarországon! Ez ötvözi a klasszikus cirkuszi elemeket, különböző művészeti ágakkal, úgy, mint színház, tánc, zene, és más mozgásművészeti formák.
Műsoraink leginkább a levegőakrobatika elemeire épülnek – tissue, karika, hammock, kocka és gurtni-, melyek a tánc, a talaj-, partnerakrobatika és színészet által válnak teljessé. Ahol keverednek a színészi adottságok az artista pillanatok észvesztően nehéz mutatványokkal.

- A debreceni közönség augusztusban már láthatott benneteket egy nagyszabású
rendezvényen és most egy kisebb ízelítőt kaptunk a művészetetekből. Mennyire 
másabb a két előadás?

A “ Rúzsok éjszakája”, egy keretes szerkezetű mű! Felépített karakterekkel, és történet ívvel! A néző egy házasság törékenységének lehetet szemtanúja, mind ezt a légtánc, a párosakrobatika és színészet nyelvén ki bontva! Ez saját alkotású mű! Természetesen  vannak olyan felkeresések, ahol nem ennyire felépített az előadás szerkezete!
A Debreceni Virágkarneválon 2000 művésszel együttműködve voltunk részesei  egy hatalmas produkcíónak! Ott koreográfiákat adott elő a társulat a levegőben, 22 m magason! 

- Mi a tervetek a jövőre nézve? Új előadás - pár szóban, ha beszélnél róla

Nemrégiben készült el a “Bolondok Cirkusza” előadásunk, amit November 20. -án mutattunk be a Duna Palota színpadán. Az előadás egy zártosztály mindennapjaiba enged betekintést, ahol az osztály betegeinek életét és mentális tévképzeteit látványos légtánc, zsonglőr és tánc produkciók keltik életre. A társulat bízik abban, hogy a saját erőből „előállított” mű meg tud jelenni az ország minden pontján. Illetve a jó idő közeledtével Varietéink , Cirkuszi Show-k  színesítik a fesztiválok és szabadtéri programok műsorfüzetét!  Könnyedén összefuthat velünk a néző ! Tehát érdemes figyelni a „CommandARTe ” logóját, mert vétek lenne kihagyni!

Forrás: Némethy-Szilágyi Norbert

Fotók: Magánarchívum

Étlap


Ajánló














Ajánlatunk

Responsive image

Facebook