Responsive image


Zöld Project

Feltöltve: 2019-06-20 20:58:45

Zöld Project
2019. 04. 01 - 04. 05.

 

Szokásunkhoz híven ebben a tanévben is megszerveztük környezettudatos hetünket az 5. évfolyam számára. Minden tevékenységet az év élőlényei köré gyűjtöttünk össze. 2019 élőlényei a következőek: az év madara a gólyatöcs, az év emlőse az eurázsiai hiúz, az év hüllője a foltos szalamandra, az év rovara a havasi cincér, az év fája a sajmeggy, az év vadvirága a magyar zergevirág és az év hala a vörösszárnyú keszeg. Ebben az évben őslényt is választottak a tudósok, ami a Komlosaurus Carbonis lett és az év ásványa pedig a galenit.

A hét folyamán mind a négy ötödikes osztály projekt módszer szerint csoportmunkában tanult. A hét utolsó napján, pénteken pedig mindnyájan kirándultunk a Hortobágyi Nemzeti Parkba, ahol természeti túrát tettünk.

Betekintést nyertünk a Hortobágy madárvilágába, madárgyűrűzést végeztünk a Vonuláskutató Állomáson és terepi madarászattal foglalkoztunk a Bivalyos-tónál. Darumadár fenn az égen címmel egy nagyon szép természetfilmet is megnéztünk a darvak vonulásáról.

A héten keletkezett munkákból kiállítást rendeztünk, melyet bárki megtekinthet a Szováti úti épület földszintjén.


                                                                                      Sáriné Kerek Edda
                                                                                       projektvezető tanár

Fotók: Magánarchívum


 

Étlap


Ajánló











Ajánlatunk

Responsive image

Facebook