Responsive image


A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai

Feltöltve: 2016-02-24 19:23:47

1. Jogi és Igazgatási Osztály:

A Jogi és Igazgatási Osztály munkáját a jegyző közvetlenül vezeti.

A Jogi és Igazgatási Osztály képviselő-testület és bizottságai tevékenységéhez kapcsolódó feladatai:

- ellátja a képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester, valamint a jegyző, aljegyző működéséhez kapcsolódó ügyviteli, szervezési feladatokat, közreműködik a döntés előkészítésben és a végrehajtás ellenőrzésében;

- előkészíti a képviselő-testület és bizottságai üléseinek munkatervét;

- szervezi a működését érintő képviselő-testületi és bizottsági döntések végrehajtását;

- a képviselő-testületi és bizottsági ülések technikai feltételeit biztosítja;

- koordinálja a hivatal dolgozóinak testületi előkészítő tevékenységét;

- a testületi anyagokat, meghívókat a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint az érdekeltek részére megküldi;

- gondoskodik a képviselő-testület, a bizottságai és a nemzetiségi önkormányzat ülésein a jegyzőkönyvek vezetéséről;

- a testületi, illetve a bizottsági üléseken elhangzottakat hangrögzítő eszközre veszi, digitalizálja, gondoskodik a jegyzőkönyvek elkészítéséről;

- gondoskodik a jegyzőkönyveknek és a rendeleteknek az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést végző hivatalnak határidőben a Nemzeti Jogszabálytáron keresztül történő megküldéséről;

- gondoskodik a határozati kivonatok elkészítéséről, a képviselőknek, a hivatali egységek vezetőinek és más érdekeltek részére történő megküldéséről;

- gondoskodik a rendeletek, továbbá a testületi, bizottsági határozatok nyilvántartásáról, a lejárt határidejű határozatok figyelemmel kíséréséről,

- megszervezi az önkormányzati rendeletek kihirdetését;

- biztosítja a közmeghallgatások megszervezését, ügyviteli, technikai teendőinek ellátását;

- lehetővé teszi a választópolgárok részére a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveibe, előterjesztéseibe történő betekintést.

A Polgármester, alpolgármesterek, jegyző, aljegyző tevékenységével kapcsolatban:

- ellátja a Polgármester, alpolgármesterek, jegyző, aljegyző ügyviteli, szervezési feladatait;

- közreműködik az általuk tartandó értekezletek, megbeszélések előkészítésében, szükség esetén gondoskodik jegyzőkönyvek vezetéséről, vagy feljegyzések készítéséről;

- közreműködik a döntéseik előkészítésében és a végrehajtás ellenőrzésében;

- közreműködik egyes, a Polgármester által meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról:

                     - városi rendezvények szervezése, koordinálása,

                     - protokoll lista vezetése,

                     - városi kiadványok, információs anyagok készítése,

- biztosítja a jegyzői észrevételek felterjesztését az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést végző hivatal vezetőjéhez.

A személyzeti és munkaügyekhez kapcsolódó feladatai körében:

- ellátja a Hivatal valamennyi köztisztviselőjével, alkalmazottjával kapcsolatos személyzeti és munkaügyi feladatokat,

- ellátja az önkormányzatok intézményvezetőivel kapcsolatos – polgármester irányítása mellett - személyi és munkaügyi feladatokat;

- ellátja az önkormányzat által alkalmazott – közalkalmazottak, munka- és egyéb jogviszonyban foglalkoztatottak – személyi és munkaügyeivel kapcsolatos feladatokat;

- elkészíti és folyamatosan vezeti a közszolgálati alapnyilvántartást,

- szervezi a képzéseket és továbbképzéseket.

Egyéb feladatai körében:

- végzi a birtokvédelmi eljárásokkal kapcsolatos feladatokat (eljár birtokháborítási ügyekben, határozatot hozhat a hasznok, károk, költségek kérdésében),

- előkészíti a Hivatal munkájáról szóló éves beszámolót a képviselő-testületek számára;

- koordinálja a közérdekű kérelmek, panaszok, közérdekű bejelentések intézését;

- elvégzi a postázással kapcsolatos feladatokat, ennek keretében a naponta érkező postai küldeményeket átveszi, rendezi, az osztályokra szétosztja, a kimenő postai küldeményeket összegyűjti, továbbítja a posta felé, a helyi küldeményeket átadja a helyi kézbesítők részére;

- ellátja az ügyiratkezelés feladatát, az ügyiratkezelés körében elvégzi az iktatással, az iratok tárolásával és selejtezésével kapcsolatos feladatokat;

- a köznevelési feladatokkal kapcsolatos döntést előkészítési és végrehajtja;

- előkészíti és végrehajtja a közművelődési feladatokkal kapcsolatos döntéseket;

- ellátja és koordinálja a városi rendezvények szervezésével összefüggő teendőket;

- végzi a városi kitüntetések és Derecske város díszpolgára cím adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatokat;

- ellátja a Bursa ösztöndíj pályázattal és az Arany János Tehetséggondozó Programmal kapcsolatos ügyintézési feladatokat;

- engedélyezésre előkészíti a város jelképei használatára vonatkozó kérelmeket,

- rendszeres kapcsolatot tartva együttműködik a város ifjúsági és sport tevékenységével foglalkozó egyesületekkel, civil szervezetekkel;

- végzi az önkormányzat vagyon- és lakásgazdálkodásával kapcsolatos feladatokat; végzi az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos jogi feladatokat;

- ellátja a vagyonkataszter vezetésével kapcsolatos feladatokat,

- közreműködik a pályázatokkal kapcsolatos beszerzési/közbeszerzési eljárások lebonyolításában;

- végzi a Hivatal informatikai feladatainak ellátását;

- ellátja a Hivatal és az Önkormányzat telefon, internet előfizetéseivel kapcsolatos teendőket,

- ellátja a Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel kapcsolatos teendőket;

- ellátja a Hivatal működéséhez szükséges bélyegzők, közlönyök, jogszabálygyűjtemények, folyóiratok beszerzését;

- átveszi a beadványokat;

- végzi a www.derecske.hu honlap aktualizálásával kapcsolatos feladatokat;

- ellátja a médiafelületeken való megjelenéssel kapcsolatos teendőket,

- végzi az adatvédelemmel kapcsolatos feladatokat,

- részt vesz a testvérvárosi kapcsolatok fenntartásában,

- előkészíti a közalapítványok alapító okiratait és azok módosításait,

- az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó szervvel folyamatosan kapcsolatot tart az erre kialakított rendszeren,

- a megjelenő jogszabályokat figyelemmel kíséri, és felkérésre közreműködik a jogszabály-értelmezésben,

- a Hivatal gépjárműveire vonatkozóan ellátja a gépjárművezetői feladatok szervezését.

Szociális és gyámügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat:

- ellátja – az alábbi feladatai körében - az állampolgárokat és jogi személy ügyfeleket közvetlenül érintő önkormányzati, jegyzői hatáskörbe tartozó hatósági döntések előkészítését, biztosítja a döntések végrehajtását:

- kordinálja, biztosítja, előkészíti a Szociális Bizottság munkáját;

- hatósági bizonyítványt állít ki;

- hatósági nyilvántartásokat vezet;

- megkeresésre környezettanulmányt készít,

- ellátja a helyi Szociálpolitikai Kerekasztal működtetésével kapcsolatos feladatokat,

- gyakorolja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásáról szóló 1997. évi XXXI. törvényben előírt feladatokat, érvényesítve a helyi önkormányzati rendeletek ezzel kapcsolatos előírásait.

Általános igazgatási feladatok:

- ellátja a választással, népszavazással kapcsolatos feladatokat (közreműködik az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselők és polgármester, a helyi nemzetiségi önkormányzat, valamint az Európai Parlament tagjainak választásával kapcsolatos teendők ellátásában);

- ellátja az anyakönyvi igazgatással, állampolgársággal, menedékjoggal kapcsolatos feladatokat;

- végzi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat;

- ellátja a hagyatéki igazgatással kapcsolatos feladatokat;

- ellátja a szépkorúakkal kapcsolatos feladatokat;

- ellátja az önkormányzat egészségügyi igazgatással kapcsolatos feladatait;

- a normatív állami hozzájárulások igénylésének összeállításához és elszámolásához biztosítja az intézményi adatszolgáltatást.

Igazságügyi igazgatási feladatok:

- ellátja a talált dolgok átvételével, kezelésével kapcsolatos feladatokat,

- ellátja a jegyző társasházak feletti törvényességi felügyeletének eljárási szabályairól 155/2015. (VI. 25.) Korm. rendeletben foglaltak alapján végzi a társasházak törvényességi ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat.

Ipari és kereskedelmi igazgatási feladatai körében:

- gondoskodik az üzletben engedély nélkül működtetett pénznyerő automata estében az üzlet 30 napra (ismételt jogsértés esetén 90 napra) történő ideiglenes bezáratásáról,

- kereskedelmi engedélyezés körében végzi a kereskedelmi tevékenység bejelentésével kapcsolatos feladatokat, üzlet működési engedélyének kiadását, vezeti a nyilvántartást,

- a szervezett bűnözéssel, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépéssel kapcsolatban közbiztonsági okból üzlet ideiglenes bezáratásáról gondoskodik,

- telepengedélyt ad a telepengedélyek alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység céljára,

- engedélyezi az üzleti célú szálláshely szolgáltatókat,

- végzi az üzletek működésével, zenés táncos rendezvények engedélyezésével kapcsolatos feladatokat,

- nyilvántartásba veszi a vásárpiac fenntartóját, a szálláshely szolgáltatókat, a szeszesital alkalmi árusítókat,

- ellátja a nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely szolgáltatással kapcsolatos feladatokat.

Egyéb feladatai körében:

- végzi a vadkár megtérítésével, valamint az egyes költségek viselésével kapcsolatos előkészítői feladatokat,

- ellátja a kialakítandó vadászterület résztulajdonosai közös képviseletének gyakorlását,

- végzi az állatvédelemmel, állattartással kapcsolatos hatósági feladatokat,

- ellátja a termőföldekre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásával kapcsolatos kifüggesztési feladatokat,

- ellátja a polgármester honvédelemmel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatait,

- végzi a közbiztonsági referensi feladatokat,

- ellátja a jegyző polgári védelemmel kapcsolatos feladat és hatásköreit,

-  ellátja a zaj- és rezgésvédelmi ügyekben az I. fokú hatósági feladatokat,

- ellátja a fás szárú növények védelmével kapcsolatos feladatokat,

- ellátja a parlagfű visszaszorításával kapcsolatos feladatokat,

- ellátja a környezet és természetvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat,

- ellátja a helyi vízgazdálkodással kapcsolatos hatósági feladatokat.

- végzi a Hivatal irodaszer beszerzésével kapcsolatos feladatokat.

 

2. Pénzügyi és Adóügyi Osztály:

A Pénzügyi és Adóügyi Osztály vezetőjének egyéb, nem általános feladatai:

- gondoskodik a költségvetési koncepciók elkészítéséről, a költségvetési rendelettervezetek elkészítéséről és szükség szerinti módosításairól;

- felelős a pénzügyi szabályzatok elkészítéséről, aktualizálásáról gondoskodni,

- gondoskodik a költségvetések végrehajtásáról, végrehajtásról szóló beszámolók elkészítéséről;

- közreműködik az önkormányzatokat érintő fejlesztési, beruházási tervek pénzügyi feltételeinek megtervezésében, a beruházások és fejlesztések pénzügyi ellátásáról időben gondoskodik;

- gondoskodik az államháztartás számára jogszabályban előírt adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettségek határidőben történő teljesítéséről;

A Pénzügyi és Adóügyi Osztály feladatai:

- feladata az önkormányzatok költségvetési gazdálkodásának operatív végrehajtása, az önkormányzati intézmények gazdálkodásának koordinálása, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő teljesítése a költségvetési gazdálkodásra vonatkozó információ-szolgáltatási kötelezettségeknek;

- Derecske Város Önkormányzata, a Derecskei Közös Önkormányzati Hivatal, a Derecskei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a Hajdú-Bihari Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás tekintetében ellátja az alábbi feladatokat:

Az éves költségvetési javaslat előkészítése körében:

- számba veszi a bevételeket, iránymutatást nyújt az önállóan működő önkormányzati intézményeknek költségvetési javaslatuk kidolgozásához,

- kidolgozza az érintettek előirányzatait,

- kimutatja a felújítási előirányzatokat célonként,

- kimutatja a felhalmozási kiadásokat feladatonként,

- tájékoztató jelleggel mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban összeállítja a működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat,

- elkészíti az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről szóló előirányzat-felhasználási ütemtervet,

- elkészíti a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban,

- az előre nem valószínűsíthető, illetve nem tervezhető kiadásokra, másfelől az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására lehetőség szerint általános tartalékot, a meghatározott célú és rendeltetésű önkormányzati intézkedések évközi fedezetére pedig céltartalékot képez.

A költségvetési előirányzatok nyilvántartása és módosítása körében:

- gondoskodik az előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- javaslatot készít az előirányzatok szakfeladatonkénti módosítására, illetve átcsoportosítására,

- javaslatot készít az önkormányzati intézmények költségvetésének módosítására, az önállóan gazdálkodó intézmények kérelme alapján,

- közreműködik a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosításában,

- gondoskodik a felújítási és fejlesztési előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- javaslatot készít a felújítási és fejlesztési előirányzatoknak módosítására, valamint célok, illetve feladatok közötti átcsoportosítására.

A pénzellátással kapcsolatos feladatok körében:

- pénzkezelési szabályzatot készít,

- gondoskodik az önkormányzat által alapított költségvetési szervek finanszírozásáról,

- gondoskodik a költségvetés végrehajtásáról,

- ellátja a házipénztárral kapcsolatos valamennyi feladatot,

- gondoskodik az átmenetileg szabad pénzeszközök hasznosításáról,

- ellátja az önkormányzat finanszírozási bevételeihez, illetve kiadásaihoz kapcsolódó valamennyi feladatot.

A bérgazdálkodási feladata körében:

- javaslatot készít a Jogi és Igazgatási Osztály közreműködésével a dolgozói létszám szakmai és foglalkoztatási forma szerinti összetételéhez kapcsolódó béralap tervezéséhez,

- folyamatos kapcsolatot tart a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatóságával a rendszeres, és nem rendszeres személyi juttatásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási, számfejtési feladatai kapcsán,

- gondoskodik a személyi juttatások határidőben történő kifizetéséről,

- gondoskodik a bérnyilvántartás pontos vezetéséről.

A pénzgazdálkodási feladatok körében:

- a kötelezettségvállalás előtt meggyőződik a teljesítés feltételeiről,

- a kiadás teljesítése és a bevétel beszedése előtt okmányok alapján ellenőrzi és igazolja azok jogosultságát, összegszerűségét, vizsgálja a fedezet meglétét, valamint az alaki előírások betartását,

- ellátja a hivatali gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos elszámolási feladatokat.

A számviteli feladatok körében:

- pénzértékben számba veszi a gazdasági folyamatokat,

- folyamatosan feljegyzi, rendszerezi, feldolgozza, értékeli, kimutatja a vagyoni állapotra, az eszközök és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat,

- tájékoztatást, adatokat szolgáltat a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,

- lehetővé teszi összefoglaló gazdasági számítások készítését,

- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásait figyelembe véve olyan számlarendet és számviteli politikát készít, amely alkalmas a költségvetési beszámoló, valamint a vezetői döntések megalapozására.

Az alábbi önállóan működő költségvetési szervek tekintetében ellátja a következő feladatokat:

  • Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde
  • Derecskei Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ

Az éves költségvetési javaslat előkészítése körében:

- kidolgozza az előirányzatokat feladatonként,

- elkészíti az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről szóló előirányzat-felhasználási ütemtervet,

- elkészíti a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban

A költségvetési előirányzatok nyilvántartása és módosítása körében:

- gondoskodik az előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- közreműködik az előirányzat módosítási kérelmeinek összeállítása során

Gondoskodik a költségvetések végrehajtásáról.

A bérgazdálkodási feladata körében:

- közreműködik a dolgozói létszám, szakmai és foglalkoztatási forma szerinti összetételéhez kapcsolódó béralap megtervezésében,

- folyamatos kapcsolatot tart a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatóságával a rendszeres, és nem rendszeres személyi juttatásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási, számfejtési feladatai kapcsán,

- gondoskodik a bérnyilvántartás pontos vezetéséről.

A pénzgazdálkodási feladatok körében:

- a kötelezettségvállalás előtt meggyőződik a teljesítés feltételeiről,

- a kiadás teljesítése és a bevétel beszedése előtt okmányok alapján ellenőrzi és igazolja azok jogosultságát, összegszerűségét, vizsgálja a fedezet meglétét, valamint az alaki előírások betartását.

A számviteli feladatok körében:

- pénzértékben számba veszi a gazdasági folyamatokat,

- folyamatosan feljegyzi, rendszerezi, feldolgozza, értékeli, kimutatja a vagyoni állapotra, az eszközök és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat,

- tájékoztatást, adatokat szolgáltat a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,

- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásait figyelembe véve közreműködik egy olyan számlarend és számviteli politika összeállításában, amely alkalmas a költségvetési beszámoló, valamint a vezetői döntések megalapozására.

- kötelező adatszolgáltatások, beszámolók készítésének feladatkörében:

- közreműködik a félévi és éves költségvetési beszámoló, negyedéves jelentések összeállításában,

- közreműködik az önkormányzati zárszámadási rendelet-tervezet előkészítésében,

a félévi, illetve a háromnegyed évi tájékoztató előterjesztések elkészítésében,

- közreműködik a képviselő-testületi, illetve bizottsági előterjesztések elkészítésében,

- vezeti a tárgyi eszköz nyilvántartást, gondoskodik a nyilvántartás folyamatos aktualizálásáról,

- ellátja az ingatlanvagyon-kataszter nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik annak folyamatos aktualizálásáról,

- a Hivatal működéséhez szükséges eszközök, technikai berendezések, nyomtatványok, egyéb anyagok beszerzéséről gondoskodik.

A Pénzügyi és Adóügyi Osztályon belül működő Adóügyi Csoport látja el az adóigazgatási feladatokat Derecske település vonatkozásában:

A helyi adók és központi adók kivetésének körében:

- ellátja a helyi adókkal és központi adókkal kapcsolatos beszedési, kivetési feladatokat,

- felhívást bocsát ki bevallás benyújtására, a bevallásokat beszedi és felülvizsgálja,

- megállapítja az adót,

- a KEKKH országos járműnyilvántartás alapján megállapítja az adót,

- a KEKKH országos járműnyilvántartás alapján az adófizetési kötelezettséget ellenőrzi

- kivetési iratokat (határozatokat) készít,

- kiadja a kivetési határozatokat,

- méltányossági és részletfizetési, fizetéshalasztási kérelmek döntés előkészítése, a határozat kiadása,

- bejelentések kivizsgálása, ügyintézése,

- ingatlan-nyilvántartási adatok beszerzése,

- az évközi változások (törlések, előírások) határozattal történő helyesbítése,

- fellebbezések felterjesztése,

- megkeresésre adatközlés,

- környezettanulmányok, igazolások, szakvélemények bekérése,

- adatgyűjtés adókötelezettség megállapításához,

- részt vesz az egyes adónemek megszűnésével, illetve új adók bevezetésével kapcsolatos feladatok elvégzésében.

A helyi adók és központi adók könyvelésével kapcsolatos feladatok körében:

- az adószámlákra beérkezett pénzforgalmat egyezteti és könyveli,

- a nem azonosítható befizetéseket átfutó nyilvántartásba helyezi, majd rendezi,

- költségvetés felé havonta utalja az adószámlákon lévő bevételeket,

- a könyvelési helyesbítéseket ellenőrzés után könyveli,

- túlfizetéseket visszautalja, a visszautalásról utalványozóként rendelkezik,

- kiküldi az adóíveket,

- előkészíti a behajthatatlan hátralékok törlését, azokat folyamatosan felülvizsgálja,

- elvégzi a zárási feladatokat, negyedévenként információs jelentést, félévenként eredmény-kimutatást készít, elkészíti a vezetés számára szükséges tájékoztatót,

- információt szolgáltat az ügyfeleknek számláik állásáról,

- számlák egyenlegével való levelezés,

- adatot szolgáltat bírósági végrehajtónak, ügyészségnek, bíróságnak más adóhatóságnak megkeresésre,

- felel a számítógépes feldolgozással kapcsolatos határidők betartásáért,

- feladatkörével kapcsolatos bevételi javaslatot dolgoz ki a költségvetés tervezéséhez,

- értékeli az előirányzatok teljesítését.

 A helyi adók és központi adók ellenőrzése körében:

- elvégzi a hozzátartozó adóellenőrzéseket,

- ellenőrzésekről feljegyzést, jegyzőkönyvet készít,

- a feltárt hátralékokat nyilvántartja, a beszedéssel kapcsolatos feladatokat ellátja.

Adó- és értékbizonyítványok kiállítása.

Idegen helyről kimutatott, adók módjára behajtható köztartozások nyilvántartása, behajtása.

Költségmentességi és egyéb adóigazolások kiadása.

 

3. Településfejlesztési és Beruházási Osztály:

Koncepcionális településfejlesztési és beruházási feladatok:

  • Az Önkormányzat közép- és rövid távú beruházási programjai, tervei elkészítésében való közreműködés.
  • Közreműködés az Önkormányzat éves költségvetése tervezésében, jóváhagyott beruházási keret felhasználásának folyamatos figyelemmel kísérése. A feladatellátásával kapcsolatos költségvetés hosszú távú prognosztizálása, a fejlesztési elképzelések megfogalmazása, az éves költségvetés elkészítésében való aktív közreműködés.
  • Javaslatot dolgoz ki a városi működés-fenntartás és a fejlesztés arányára; közreműködik a jelentősebb intézményi rekonstrukciók, a lakóházjavítás és rehabilitációs feladatok előirányzatainak kialakításában.
  • Részt vesz az integrált településfejlesztési stratégia, településfejlesztési koncepció és a területrendezési tervek elkészítésében és összehangolásában.
  • Közreműködik a középtávú tervezéssel kapcsolatos koncepció kialakításában.
  • Közreműködik az állami fejlesztési célú támogatások és európai uniós támogatások igénybevételének kidolgozásában.
  • Végzi az önkormányzati fejlesztésekhez, beruházásokhoz kapcsolódó, valamint egyéb tárgyú pályázatokkal összefüggő feladatokat (pályázatok előkészítése, pályázat benyújtása, közreműködik a beszerzési/közbeszerzési eljárásokban, a projektek végrehajtásában, a közreműködő szervezetekkel, és szolgáltatókkal folyamatosan tartja a kapcsolatot, gondoskodik a projektek végrehajtása során a támogatások lehívásáról, az elszámolással kapcsolatos feladatokat ellátja, gondoskodik a projektek utánkövetéséről).
  • Ellátja az esélyegyenlőséggel és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos referensi feladatokat.

A Derecskei Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos feladatok:

- A Derecskei Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel megkötött általános Közszolgáltatási Szerződésben, a temetőfenntartásra kötött megállapodásban, a közvilágítási aktív berendezések teljes körű üzemeltetése és karbantartása kötött Közszolgáltatási Szerződésben foglaltak teljesítését ellenőrzi.

- A Derecskei Városgazdálkodási Nonprofit Kft. által elkészített Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete által elfogadott, az önkormányzat tulajdonában lévő bérlakásokra és épületekre vonatkozó éves felújítási tervben foglaltakat ellenőrzi, követi.

- Koordinálja az önkormányzati lakások felújításával kapcsolatos feladatokat, koordinálja az intézményi felújítási feladatokat.

Derecske Város önkormányzati főépítészével történő kapcsolattartás, munkájának segítése.

Egyéb feladatok:

- Ellátja a zöldterületek, dűlőutak, fasorok rendezésének koordinálását.

- Végezteti a közterületek tisztántartását.

- Ellátja az energiaszolgáltatással, közvilágítással kapcsolatos feladatokat.

- Ellátja kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak ellenőrzését. A lezárt és működő köztemetők működésével kapcsolatos feladatokat ellátja.

- Ellátja a közlekedési igazgatással kapcsolatos tevékenységet.

- Ellátja az önkormányzati úton lévő gyalogos-átkelőhely, továbbá a forgalomszabályozással kapcsolatos feladatokat.

- Gondoskodik az utak, járdák karbantartásáról, felújításáról (korszerűsítéséről), a közüzemi hibaelhárítások utáni helyreállításról.

- Ellátja az önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítésekkel kapcsolatos teendőket.

- Ellátja a kommunális igazgatással kapcsolatos feladatokat.

- Ellenőrzi a szemétszállítást. Elősegíti a lakosság kommunális fejlesztési igényeinek megvalósítását.

- Részt vesz a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában, védelem alatt álló helyi értékek megóvásában, kapcsolatot tartva a környezetvédelmi szervezetekkel.

- Ellátja a közterület rendeltetéstől eltérő használatával kapcsolatos teendőket (használatba adás, hasznosítás, szerződéskötés).

- Ellátja a Tiszta Virágos környezetért díj adományozásával kapcsolatos feladatokat.

- Ellátja a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok (pályázat előkészítése, benyújtása, közfoglalkoztatás szervezése, közfoglalkoztatásban részesülő személyek személyzeti és munkaügyi feladatait, a támogatás elszámolásával kapcsolatos feladatokat) koordinálását.

- Koordinálja a közterületen, és a szociális földprogram keretében alkalmazott közfoglalkoztatottak munkavégzését.

- Közérdekű munka büntetés végrehajtásának szervezése és ellenőrzése.

- Ellátja az ebösszeírással kapcsolatos teendőket.

- Tervezett telekalakítási ügyekben szakhatósági állásfoglalás kiadása.

- Telephely engedélyeztetéshez szakhatósági állásfoglalás kiadása, mely arra irányul, hogy a helyi építési szabályzat szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.

- Végzi a vízügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat.

- Közreműködik az önkormányzati ingatlanok birtokának átadás-ávétele során, gondoskodik az önkormányzati ingatlanok közüzemi mérőóráinak átíratásáról a közüzemi szolgáltatók felé.

- Ellátja a munka- és tűzvédelemmel kapcsolatos feladatokat.

- Szervezi az önkormányzati intézményekben a takarítási és karbantartási feladatokat.

- Végzi a Hivatal nyomtatói mérőállásaival kapcsolatos lejelentéseket, kapcsolatot tart a szolgáltatókkal.

- Gondoskodik a székhelyhivatal gépjárműveinek és épületeinek karbantartási feladatairól.

 

A Tépei Kirendeltség feladatai:

A képviselő-testület és bizottságai tevékenységéhez kapcsolódó feladatai:

- ellátja a képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester, valamint a jegyző, aljegyző működéséhez kapcsolódó ügyviteli, szervezési feladatokat, közreműködik a döntés előkészítésben és a végrehajtás ellenőrzésében;

- szervezi a működését érintő képviselő-testületi és bizottsági döntések végrehajtását;

- a képviselő-testületi és bizottsági ülések technikai feltételeit biztosítja;

- koordinálja a hivatal dolgozóinak testületi előkészítő tevékenységét;

- a testületi anyagokat, meghívókat a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint az érdekeltek részére megküldi;

- gondoskodik a képviselő-testület, a bizottságai ülésein a jegyzőkönyvek vezetéséről;

- a testületi, illetve a bizottsági üléseken elhangzottakat hangrögzítő eszközre veszi, digitalizálja, gondoskodik a jegyzőkönyvek elkészítéséről;

- gondoskodik a jegyzőkönyveknek és a rendeleteknek az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést végző hivatalnak határidőben történő megküldéséről;

- gondoskodik a határozati kivonatok elkészítéséről, a képviselőknek, a hivatali egységek vezetőinek és más érdekeltek részére történő megküldéséről;

- gondoskodik a rendeletek, továbbá a testületi, bizottsági határozatok nyilvántartásáról, a lejárt határidejű határozatok figyelemmel kíséréséről,

- megszervezi az önkormányzati rendeletek kihirdetését;

- biztosítja a közmeghallgatások megszervezését, ügyviteli, technikai teendőinek ellátását;

- lehetővé teszi a választópolgárok részére a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveibe, előterjesztéseibe történő betekintést;

A polgármester, alpolgármester, jegyző, aljegyző tevékenységével kapcsolatban:

- ellátja a polgármester, alpolgármester, jegyző, aljegyző ügyviteli, szervezési feladatait;

- közreműködik az általuk tartandó értekezletek, megbeszélések előkészítésében, szükség esetén gondoskodik jegyzőkönyvek vezetéséről, vagy feljegyzések készítéséről;

- közreműködik a döntéseik előkészítésében és a végrehajtás ellenőrzésében;

- közreműködik egyes, a polgármester által meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról,

- biztosítja a jegyzői észrevételek felterjesztését az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést végző hivatal vezetőjéhez.

Szociális és gyámügyi igazgatással kapcsolatos feladatok:

- ellátja – az alábbi feladatai körében - az állampolgárokat és jogi személy ügyfeleket közvetlenül érintő önkormányzati, jegyzői hatáskörbe tartozó hatósági döntések előkészítését, biztosítja a döntések végrehajtását:

- hatósági bizonyítványt állít ki;

- hatósági nyilvántartásokat vezet;

- jelentési kötelezettségi feladatokat lát el az illetékes egészségbiztosítási szerv felé;

- megkeresésre környezettanulmányt készít.

Általános igazgatási feladatok:

- ellátja a választással, népszavazással, népi kezdeményezéssel kapcsolatos feladatokat;

- ellátja az anyakönyvi igazgatással, állampolgársággal, menedékjoggal kapcsolatos feladatokat;

- végzi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat;

- ellátja a hagyatéki igazgatással kapcsolatos feladatokat;

- ellátja a szépkorúakkal kapcsolatos feladatokat;

- végzi az adatvédelemmel kapcsolatos feladatokat.

Igazságügyi igazgatási feladatok:

- végzi a birtokvédelmi eljárásokkal kapcsolatos feladatokat (eljár birtokháborítási ügyekben, határozatot hozhat a hasznok, károk, költségek kérdésében),

- ellátja a talált dolgok átvételével, kezelésével kapcsolatos feladatokat.

Pénzügyi feladatok körében:

- feladata az önkormányzatok költségvetési gazdálkodásának operatív végrehajtása, az önkormányzati intézmények gazdálkodásának koordinálása, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő teljesítése a költségvetési gazdálkodásra vonatkozó információ-szolgáltatási kötelezettségeknek;

- Tépe Község Önkormányzata tekintetében ellátja az alábbi feladatokat:

Az éves költségvetési javaslat előkészítése körében:

- számba veszi a bevételeket, iránymutatást nyújt az önállóan működő önkormányzati intézményeknek költségvetési javaslatuk kidolgozásához,

- kidolgozza az érintettek előirányzatait,

- kimutatja a felújítási előirányzatokat célonként,

- kimutatja a felhalmozási kiadásokat feladatonként,

- tájékoztató jelleggel mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban összeállítja a működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat,

- elkészíti az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről szóló előirányzat-felhasználási ütemtervet,

- elkészíti a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban,

- az előre nem valószínűsíthető, illetve nem tervezhető kiadásokra, másfelől az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására lehetőség szerint általános tartalékot, a meghatározott célú és rendeltetésű önkormányzati intézkedések évközi fedezetére pedig céltartalékot képez.

A költségvetési előirányzatok nyilvántartása és módosítása körében:

- gondoskodik az előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- javaslatot készít az előirányzatok szakfeladatonkénti módosítására, illetve átcsoportosítására,

- javaslatot készít az önkormányzati intézmények költségvetésének módosítására, az önállóan gazdálkodó intézmények kérelme alapján,

- közreműködik a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosításában,

- gondoskodik a felújítási és fejlesztési előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- javaslatot készít a felújítási és fejlesztési előirányzatoknak módosítására, valamint célok, illetve feladatok közötti átcsoportosítására.

A pénzellátással kapcsolatos feladatok körében:

- pénzkezelési szabályzatot készít,

- gondoskodik az önkormányzat által alapított költségvetési szervek finanszírozásáról,

- gondoskodik a költségvetés végrehajtásáról,

- ellátja a házipénztárral kapcsolatos valamennyi feladatot,

- gondoskodik az átmenetileg szabad pénzeszközök hasznosításáról,

- ellátja az önkormányzat finanszírozási bevételeihez, illetve kiadásaihoz kapcsolódó valamennyi feladatot.

A bérgazdálkodási feladata körében:

- javaslatot készít a Jogi és Igazgatási Osztály közreműködésével a dolgozói létszám szakmai és foglalkoztatási forma szerinti összetételéhez kapcsolódó béralap tervezéséhez,

- folyamatos kapcsolatot tart a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatóságával a rendszeres, és nem rendszeres személyi juttatásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási, számfejtési feladatai kapcsán,

- gondoskodik a személyi juttatások határidőben történő kifizetéséről,

- gondoskodik a bérnyilvántartás pontos vezetéséről.

 A pénzgazdálkodási feladatok körében:

- a kötelezettségvállalás előtt meggyőződik a teljesítés feltételeiről,

- a kiadás teljesítése és a bevétel beszedése előtt okmányok alapján ellenőrzi és igazolja azok jogosultságát, összegszerűségét, vizsgálja a fedezet meglétét, valamint az alaki előírások betartását,

- ellátja a hivatali gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos elszámolási feladatokat.

A számviteli feladatok körében:

- pénzértékben számba veszi a gazdasági folyamatokat,

- folyamatosan feljegyzi, rendszerezi, feldolgozza, értékeli, kimutatja a vagyoni állapotra, az eszközök és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat,

- tájékoztatást, adatokat szolgáltat a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,

- lehetővé teszi összefoglaló gazdasági számítások készítését,

- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásait figyelembe véve olyan számlarendet és számviteli politikát készít, amely alkalmas a költségvetési beszámoló, valamint a vezetői döntések megalapozására.

Az alábbi önállóan működő költségvetési szervek tekintetében ellátja a következő feladatokat:

  • Tépei Óvoda
  • Felnőtt Fogyatékosok és Pszichiátriai Gondozottak Otthona

Az éves költségvetési javaslat előkészítése körében:

- kidolgozza az előirányzatokat feladatonként,

- elkészíti az év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről szóló előirányzat-felhasználási ütemtervet,

- elkészíti a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban

A költségvetési előirányzatok nyilvántartása és módosítása körében:

- gondoskodik az előirányzatok naprakész nyilvántartásáról,

- közreműködik az előirányzat módosítási kérelmeinek összeállítása során

Gondoskodik a költségvetések végrehajtásáról.

A bérgazdálkodási feladata körében:

- közreműködik a dolgozói létszám, szakmai és foglalkoztatási forma szerinti összetételéhez kapcsolódó béralap megtervezésében,

- folyamatos kapcsolatot tart a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatóságával a rendszeres, és nem rendszeres személyi juttatásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási, számfejtési feladatai kapcsán,

- gondoskodik a bérnyilvántartás pontos vezetéséről.

A pénzgazdálkodási feladatok körében:

- a kötelezettségvállalás előtt meggyőződik a teljesítés feltételeiről,

- a kiadás teljesítése és a bevétel beszedése előtt okmányok alapján ellenőrzi és igazolja azok jogosultságát, összegszerűségét, vizsgálja a fedezet meglétét, valamint az alaki előírások betartását.

A számviteli feladatok körében:

- pénzértékben számba veszi a gazdasági folyamatokat,

- folyamatosan feljegyzi, rendszerezi, feldolgozza, értékeli, kimutatja a vagyoni állapotra, az eszközök és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat,

- tájékoztatást, adatokat szolgáltat a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,

- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásait figyelembe véve közreműködik egy olyan számlarend és számviteli politika összeállításában, amely alkalmas a költségvetési beszámoló, valamint a vezetői döntések megalapozására.

A kötelező adatszolgáltatások, beszámolók készítésének feladatkörében:

- közreműködik a félévi és éves költségvetési beszámoló, negyedéves jelentések összeállításában,

- közreműködik az önkormányzati zárszámadási rendelet-tervezet előkészítésében,

a félévi, illetve a háromnegyed évi tájékoztató előterjesztések elkészítésében,

- közreműködik a képviselő-testületi, illetve bizottsági előterjesztések elkészítésében,

- vezeti a tárgyi eszköz nyilvántartást, gondoskodik a nyilvántartás folyamatos aktualizálásáról,

- ellátja az ingatlanvagyon-kataszter nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik annak folyamatos aktualizálásáról,

- a Hivatal működéséhez szükséges eszközök, technikai berendezések, irodaszerek, nyomtatványok, egyéb anyagok beszerzéséről gondoskodik.

Az adóigazgatási feladatok körében Tépe település vonatkozásában:

A helyi adók és központi adók kivetésének körében:

- ellátja a helyi adókkal és központi adókkal kapcsolatos beszedési, kivetési feladatokat,

- felhívást bocsát ki bevallás benyújtására, a bevallásokat beszedi és felülvizsgálja,

- megállapítja az adót,

- a KEKKH országos járműnyilvántartás alapján megállapítja az adót,

- a KEKKH országos járműnyilvántartás alapján az adófizetési kötelezettséget ellenőrzi

- kivetési iratokat (határozatokat) készít,

- kiadja a kivetési határozatokat,

- méltányossági és részletfizetési, fizetéshalasztási kérelmek döntés előkészítése, a határozat kiadása,

- bejelentések kivizsgálása, ügyintézése,

- ingatlan-nyilvántartási adatok beszerzése,

4- az évközi változások (törlések, előírások) határozattal történő helyesbítése,

- fellebbezések felterjesztése,

- megkeresésre adatközlés,

- környezettanulmányok, igazolások, szakvélemények bekérése,

- adatgyűjtés adókötelezettség megállapításához,

- részt vesz az egyes adónemek megszűnésével, illetve új adók bevezetésével kapcsolatos feladatok elvégzésében.

A helyi adók és központi adók könyvelésével kapcsolatos feladatok körében:

- az adószámlákra beérkezett pénzforgalmat egyezteti és könyveli,

- a nem azonosítható befizetéseket átfutó nyilvántartásba helyezi, majd rendezi,

- költségvetés felé havonta utalja az adószámlákon lévő bevételeket,

- a könyvelési helyesbítéseket ellenőrzés után könyveli,

- túlfizetéseket visszautalja, a visszautalásról utalványozóként rendelkezik,

- kiküldi az adóíveket,

- előkészíti a behajthatatlan hátralékok törlését, azokat folyamatosan felülvizsgálja,

- elvégzi a zárási feladatokat, negyedévenként információs jelentést, félévenként eredmény-kimutatást készít, elkészíti a vezetés számára szükséges tájékoztatót,

- információt szolgáltat az ügyfeleknek számláik állásáról,

- számlák egyenlegével való levelezés,

- adatot szolgáltat bírósági végrehajtónak, ügyészségnek, bíróságnak más adóhatóságnak megkeresésre,

- felel a számítógépes feldolgozással kapcsolatos határidők betartásáért,

- feladatkörével kapcsolatos bevételi javaslatot dolgoz ki a költségvetés tervezéséhez,

- értékeli az előirányzatok teljesítését.

A helyi adók és központi adók ellenőrzése körében:

- elvégzi a hozzátartozó adóellenőrzéseket,

- ellenőrzésekről feljegyzést, jegyzőkönyvet készít,

- a feltárt hátralékokat nyilvántartja, a beszedéssel kapcsolatos feladatokat ellátja.

Adó- és értékbizonyítványok kiállítása.

Idegen helyről kimutatott, adók módjára behajtható köztartozások nyilvántartása, behajtása.

Költségmentességi és egyéb adóigazolások kiadása.

Településfejlesztési és településüzemeltetési feladatok körében:

- ellátja a tűzvédelemmel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat,

- a szervezett bűnözéssel, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépéssel kapcsolatban közbiztonsági okból üzlet ideiglenes bezáratásáról gondoskodik,

- végzi a vadkár megtérítésével, valamint az egyes költségek viselésével kapcsolatos előkészítői feladatokat,

- ellátja a kialakítandó vadászterület résztulajdonosai közös képviseletének gyakorlását,

- végzi az állatvédelemmel, állattartással kapcsolatos feladatokat,

- ipari és kereskedelmi igazgatási feladatai körében:

- gondoskodik az üzletben engedély nélkül működtetett pénznyerő automata estében az üzlet 30 napra (ismételt jogsértés esetén 90 napra) történő ideiglenes bezáratásáról,

- kereskedelmi engedélyezés körében végzi a kereskedelmi tevékenység bejelentésével kapcsolatos feladatokat, üzlet működési engedélyének kiadását, vezeti a nyilvántartást,

- végzi a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos igazgatási feladatokat,

- ellátja a termőföldekre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásával kapcsolatos kifüggesztési feladatokat,

- ellátja a közlekedési igazgatással kapcsolatos tevékenységet,

- ellátja a honvédelemmel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat,

- végzi a vízügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat,

- ellátja a kommunális igazgatással kapcsolatos feladatokat,

- végzi a zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos feladatokat,

- végzi az önkormányzati fejlesztésekhez, beruházásokhoz kapcsolódó, valamint egyéb tárgyú pályázatokkal összefüggő feladatokat (közreműködik a beszerzési/közbeszerzési eljárásokban, a projektek végrehajtásában, a közreműködő szervezetekkel, és szolgáltatókkal folyamatosan tartja a kapcsolatot, gondoskodik a projektek utánkövetéséről),

- gondoskodik az utak járdák karbantartásáról, javításáról, a közterületek tisztán tartásáról,

- szervezi az önkormányzati intézményekben a takarítási és karbantartási feladatokat,

- koordinálja a közterületen a közfoglalkoztatottak munkavégzését,

- közreműködik önkormányzati programok, fejlesztési koncepciók készítésében,

- a hivatal épületének karbantartási feladatairól gondoskodik,

Egyéb feladatai körében:

- közreműködik az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselők és polgármester, a helyi nemzetiségi önkormányzat, valamint az Európai Parlament tagjainak választásával kapcsolatos teendők ellátásában;

- közreműködik az országos és helyi népszavazás előkészítésében, részt vesz azok lebonyolításában;

- figyelemmel kíséri a jogszabályváltozásokat;

- koordinálja a közérdekű kérelmek, panaszok, közérdekű bejelentések intézését;

- elvégzi a postázással kapcsolatos feladatokat, ennek keretében a naponta érkező postai küldeményeket átveszi, rendezi, az ügyintézőknek kiosztja, a kimenő postai küldeményeket összegyűjti, továbbítja a posta felé, a helyi küldeményeket átadja a helyi kézbesítők részére;

- ellátja az ügyiratkezelés feladatát, az ügyiratkezelés körében elvégzi az iktatással, az iratok tárolásával és selejtezésével kapcsolatos feladatokat;

- a köznevelési feladatokkal kapcsolatos döntést előkészítési és végrehajtja;

- előkészíti és végrehajtja a közművelődési feladatokkal kapcsolatos döntéseket;

- ellátja és koordinálja a városi rendezvények szervezésével összefüggő teendőket;

- engedélyezésre előkészíti a község jelképei használatára vonatkozó kérelmeket,

- rendszeres kapcsolatot tartva együttműködik a civil szervezetekkel;

- végzi az önkormányzat vagyon- és lakásgazdálkodásával kapcsolatos feladatokat; végzi az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos jogi feladatokat;

- ellátja az egészségügyi igazgatási feladatokat;

- közreműködik a pályázatokkal kapcsolatos beszerzési/közbeszerzési eljárások lebonyolításában;

- ellátja a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatokat (pályázat előkészítése, benyújtása, közfoglalkoztatás szervezése, közfoglalkoztatásban részesülő személyek személyzeti és munkaügyi feladatait, a támogatás elszámolásával kapcsolatos feladatokat);

- ellátja kirendeltség hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel kapcsolatos teendőket;

- átveszi a beadványokat;

- végzi a www.tepe.hu hu honlap aktualizálásával kapcsolatos feladatokat.

E-önkormányzat portál


Ajánló


Étlap


Ajánló


Ajánlatunk

Responsive image

Facebook