Kezdőlap >> Hírek >> Események >>  Derecskei Bocskai István Általános Iskola hírei

Derecskei Bocskai István Általános Iskola hírei

 

 


„Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?”

Végre elérkezett a várva várt nap a Derecskei Bocskai István Általános Iskola 6. évfolyamán tanuló A és B osztályának.

Kedden, azaz 2024.01.09-én ellátogattunk a debreceni Csokonai Fórumba a Toldi című előadásra osztályfőnökeinkkel: Czuczi Mihályné Bálint Mariann és Tóth Magdolna tanár nénikkel, továbbá Sáriné Kerek Edda és Sáreczki-Markovics Katalin tanár nénik is velünk tartottak a színházba.

Charlie bácsival utaztunk be Debrecenbe, ahol egy kevés várakozás után el is foglaltuk a helyünket a színházteremben.

Az Ilosvai band zenés előadását tekintettük meg, ahol interaktív részekkel is találkozhattunk. Az előadás végig jó hangulatban telt, és a végén egy zenés koncertet felidéző történetmesélés volt, amiben a 12. éneket adták elő.

 Az előadást követően bementünk a Fórum bevásárlóközpontba is körülnézni.

Végül Charlie bácsival visszaérkeztünk a Művelődési Házhoz.

Nagyon jó előadás volt, és sok gyereknek tetszett.

Tóth Dániel



 


 


 


LÁTVÁNYOS TERMÉSZETTUDOMÁNY A DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

 

 A tanév kezdetén egy héten át Látványos természettudomány címmel bemutatókra került sor a Szováti úti iskola udvarán 7:45 és 8.00 óra között iskolánk felső tagozatos diákjai számára.

 

Látványos kémia

 

2023.09.11-én négy nyolcadikos –a kémia és a vegyipar iránt érdeklődő- tanuló Katonáné Molnár Mária tanárnő felkészítésével és Bakó István tanárúr közreműködésével érdekes kémiai kísérleteket mutatott be az iskola udvarán. Először bemutatták, hogy egy zsebkendő is lehet éghetetlen. Az alkoholba mártott zsebkendő kékes lánggal égett, de nem gyulladt meg, mert az alkohol égésekor felszabaduló hőt az oldószerként szereplő víz elnyelte. Érdekesség, hogy ugyanez zajlik le az éttermekben flambírozáskor is.

A második rész a Szikrázó kémia címet kapta. A borszeszégő lángjába szórt vaspor és alumínium por csillagszóróan szikrázott, míg a magnézium vakító fehér fénnyel égett. A rézdrót zöldeskékre színezte a lángot, miközben a felülete vörösről feketére változott. Ezt követően bemutatták, hogy a csillagszóró igenis éghet a víz alatt.

Végül egy éghető habkígyó is készült a hajszőkítésre is használt hidrogén-peroxid és kálium-permanganát felhasználásával.

A kísérleteket bemutatták: Ilyés Laura 8. a, Kiss Hédi 8. a, Varga Veronika 8. c és Boka Balázs 8.c

 

Látványos biológia
 

Ezen a reggelen az emberi szervezet egészségével foglalkoztunk.

Első kísérletünk azt mutatta be, mi történik a csontjainkkal, ha rendszeresen sok colát fogyaszt az ember.

A beáztatott csirkecsont egy hét colában való tartózkodása következtében elveszítette tartását, megpuhult. A tanulság, hogy hosszútávon, sok-sok cola hatására az ember csontjai is elveszítik szilárdságuk egy részét.

A második kísérletünk a dohányzás egyik káros hatását mutatta be.

Egy műanyag flakonnal elszívattunk egy szál cigarettát, úgy, hogy a füstje szűrődjön át egy tiszta vattán. A folyamat végén az eredetileg tiszta vatta a benne lerakódott kátránytól beszürkült. Így rakódik le a dohányzó ember tüdejébe is ez a káros anyag, ahol gyakran rákos megbetegedést okozhat.

 

 Harmadik kísérletünkben tüdő kapacitást néztünk. Az arra önként jelentkezőknek egy szuszra kellett lufiba fújni. A lufi nagysága mutatta mekkora az illető tüdőkapacitása, mennyi levegőt bír kifújni egy szuszra.

A nem hivatalos verseny, egyik ötödikes tanulónk nyerte, kenterbe verve a nyolcadikosokat is.

 

„Kalandos Földrajz”

A Földrajzi Főtudor viccekkel indította a bemutatót.

A humoros bevezetőben hat gyerek eljátszotta a röghegységek keletkezését, a vetődés folyamatát.

 Az elkövetkezőkben az előre elkészített vulkán modell „beüzemelését” lehetett látni. A kráteren keresztül a kürtőbe töltötték a lányok a vízből, szódabikarbónából ételfestékből és mosogatószerből álló keveréket. A lávafolyást a kráterbe töltött ecetsav indította el. Közben a diákok bemutatták a vulkán részeit is!

Ezután érdekes feladat következett, az óriás képrejtvények! A közönség tagjai megfejthették a földrajzi neveket! A helyes választ megfejtő diákok jutalmul részt vehetettek az utolsó feladat, a betűrejtvény kialakításában.

A kedvcsináló bemutató vége ismét humoros volt. A záróviccből kiderült, hogy Pistike és az apukája sem tudja jól a földrajzot. A „Földrajzi Főtudor” azt kérte a közönségtől, hogy ne legyenek „Pistikék”, a földrajz órákra sok érdekes pillanatot, jó tanulást kívánt.

 

Látványos fizika

Az utolsó kísérleti napon a fizika volt a főszerepben. két érdekes kísérlettel Zoli bácsi bebizonyította, a fizikában is rejlenek érdekes folyamatok.

 

 

  1. kísérlet - Gyümölcselem

A gyümölcselem kísérlettel érdekessé tehetjük az elektrokémia tanítását. A kísérlet lényegében rámutat arra, hogy miből áll egy galvánelem. Galvánelemről beszélünk, ha bármilyen két különböző fémelektróda (fémlemez, esetleg szén) egy vezető folyadékba (elektrolitba) merül. A siker biztosított, hiszen citrom és néhány egyszerű elektród segítségével állíthatunk elő kémiai energiából elektromos energiát.

  1. kísérlet - Elektromágnes

A kísérlet célja, hogy felhívja a figyelmünket az elektromágnes szerepére a mindennapi életünkben és, hogy azt el is tudjuk készíteni akár az otthonunkban is meglelhető anyagokból/eszközökből.

Bakó István, Fekete Zoltán, Karácsonyné Újhelyi Andrea, Katonáné Molnár Mária, Kurczina Csabáné Szmerek Gabriella, Loósné Nagy Ilona

 


Pályaorientációs előadás a szülői értekezleteken

A 8. osztályos diákok, a szülők és az osztályfőnökök is nagyon nehéz helyzetben vannak az utolsó általános iskolai tanévben: meg kell találnunk közösen a lehető legjobb iskolát a végzős diákjaink számára. Olyan intézményt kell megcéloznunk, ami a tanulóink képességeinek, érdeklődési körének megfelelő. Azokat az iskolákat kell a jelentkezési lapon megjelölnünk, amelyek elvárásai a gyerekek terhelhetőségével, szorgalmával összhangban van. Nem mindegy, hogy a következő 3-5 évben a tanítványaink hol töltik el a középiskolai diákéveiket.  A feladat nem egyszerű…

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara óriási segítséget nyújt a döntésben.

Elengedhetetlen, hogy a döntés előtt álló diák ismerje saját képességeit, érdeklődési körét, és a munkaerő piaci helyzetet, és mindezek figyelembe vételével tűzze ki a célt és válassza a számára megfelelő iskolát. Ebben segítenek a gyerekeknek, szüleiknek és pedagógusoknak egyaránt. Céljuk az információnyújtás a továbbtanulási lehetőségekről, különös tekintettel a szakmatanulásra, ezáltal segítve a hazai szakemberek utánpótlását.

Már 7.-ben volt nálunk az Iparkamara munkatársa osztályfőnöki órán, ahol tájékoztatta a gyerekeket az iskolatípusokról. Tavasszal a Szakma Sztár fesztiválra utazhattunk el Budapestre a szakmatanulás iránt érdeklődő gyerekekkel.

Most, ősszel pedig a szülői értekezleten köszönthettük a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársát, Macsi Martint, aki a szülőket tájékoztatta az iskolatípusokról, a különböző lehetőségekről, az ösztöndíjrendszerről, a továbbtanulás fő kérdéseiről.

A szülők nagyon hasznosnak ítélték ezt a lehetőséget.

A környező települések középiskoláiból személyesen is el szoktak látogatni intézményünk végzős diákjaihoz. A személyes találkozás, a kiscsoportos, kötetlenebb beszélgetés alkalmával a diákok és szülők feltehetik kérdéseiket a középiskolák képviselőinek.

A 8. osztályosok szülői értekezletére a Hőgyes Endre Gimnázium munkatársai eljöttek, hogy bemutassák az intézményüket.

A 8. b osztálynál Borbás László orosz-latin szakos középiskolai tanár, német nyelvtanár, szakvizsgázott pedagógus járt, a 8. a osztály szülői értekezletére pedig Jámbor Tamás intézményvezető- helyettes látogatott el.

Köszönjük szépen a széleskörű tájékozatatást!

Sáreczki-Markovics Katalin


https://kk.gov.hu/download/2/cc/a1000/KLEBELSBERG.jpg 

Lázár Ervin Program a Derecskei Bocskaiban

 

 

A Lázár Ervin Program program ajándék a diákok számára, hiszen szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a program a színházi, tánc, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét. Évente több mint 700 000 gyermek részesül ebben a lehetőségben.

A Derecskei Bocskai István Általános Iskola 5-6. és 7. évfolyamos tanulói a Tabán Néptánc Egyesület rendhagyó néptánc órájára nyerhettek betekintést.

Intézményünkbe érkezett a békéscsabai egyesületből László Richárd, a Magyar Táncművészeti egyetem hallgatója, Ezüstpitykés Táncos, a Tabán Táncegyüttes szólótáncosa, valamint Hetényiné Kepka Sára, diplomás táncos- és próbavezető, a Tabán Táncegyüttes szólótáncosa.

A műsor zenei részét a Talléros Népzenei Együttes szolgáltatta. A zenekar négy tagja a Liszt Ferenc Akadémia hallgatója.

A tanórát Farkas Tamás vezette, aki Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, állami kitüntetett táncos, koreográfus, néptánc pedagógus, folklórgyűjtő.

 

Az interaktív, rendhagyó néptánc óra célja az volt, hogy a magyar néptánc, a magyar népzene közösségformáló erejének segítségével hozzájáruljon a 12-14 éves korosztály egészséges fejlődéséhez. 

A 45 perces tanóra azért is volt rendhagyó, mert nem a frontális oktatási módszereket használta, hanem a Szováti úti épület tornatermében, viseletbe öltözött táncosok és élőzenét szolgáltató muzsikusok vonták be a hallgatóságot.

 

 

A 45 perc alatt több diák nagyon jól szórakoztak. Volt olyan gyerek, aki kalotaszegi népviseletet ölthetett magára, mások pedig kipróbálhatták a vonós és a fúvós hangszereket.

Láthattunk rábaközi táncokat, nyugati, azaz a dunai táncdialektust, dél-alföldi táncokat, a tiszai, azaz a középső táncdialektust, kalotaszegi táncokat.

Hallhattunk egy mini koncertet is a Talléros Együttestől.

A Békéscsabáról érkező vendégek egy közös táncházzal zárták a Lázár Ervin Programot.

 

Készült: az előzetes programismertető alapján.

 

Sáreczki-Markovics Katalin

 

 

 


SPORTÁGVÁLASZTÓ DERECSKÉN

A Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár idén 2023. szeptember 15-ére szervezte meg a Derecske Városi Sportágválasztót, melynek többek között a Derecskei Bocskai István Általános Iskola Lengyel utcai telephelye is otthont adott.     

A rendezvény nyitányaként Makleit Zsolt, a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár kulturális szervezője köszöntötte a résztvevőket. Rácz Anikó, Derecske város polgármestere megnyitó szavai után Nagy László, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ szakmai helyettese is üdvözölte a Derecske Városi Sportágválasztón megjelent szervezeteket, érdeklődő diákokat. Katonáné Ferenc Éva, a  Derecskei Bocskai István Általános Iskola igazgatónője záró szavai után kezdetét is vette az egész napos sportrendezvény.

A sportágválasztó keretein belül a gyerekek kipróbálhatták a kosárlabdát, valamint megismerkedhettek az asztalitenisszel is a Derecske Ifjúságáért Egyesület jóvoltából.

 

A kungfu fogásaiba nyerhettek betekintést a Wing Tsun Kung Fu művelőitől. A karate rejtelmeibe is bepillanthattak a Derecske Budo egyesület tagjaitól.

 

Kitelepültek a Street Workout kedvelői is.

 A sportlövészet rejtelmeit is megismerhették röviden az érdeklődők a Derecske Áfész Városi Lövész és Tömegsport Klubnak köszönhetően.

Az íjászat iránt érdeklődők is jól szórakozhattak.

A Derecskei Labdarúgók Sportegyesülete is képviseltette magát ezen a rendezvényen.

Külön öröm számunkra, hogy több, az intézményünkben tanuló diák is részt vett az eseményen, mint bemutató fél.

Idén is óriási sikere volt a sportágválasztónak Derecskén. Az ide látogatók élményekkel gazdagon tértek haza.

A fotókat Szántóné szabó Éva készítette.

Papp Gabriella és Sáreczki-Markovics Katalin

 

Fut a város! – Fut az osztály! 5.c

2023.09. 15-én, pénteken a Derecskei Művelődési Központ által meghirdetett Fut a város! program keretében osztályokat is vártak a délutáni futásra. Az 5. c osztály tanulói lelkesen készültek a versenyre, majd egymásnak szurkolva versengtek. A gyerekek párban futottak egy-egy kört a Makkay téren lévő futópályán, s az időeredmények alapján a 3-3 leggyorsabb lány és fiú felállhatott a dobogóra. Minden résztvevő kapott egy kitűzőt és egy emléklapot, a dobogósok pedig oklevelet is.

                                                                                   Katonáné Molnár Mária

                                                                                                       osztályfőnök

 


TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG A DERECSKEI BOCSKAIBAN
 

2023. szeptember 1-jén becsengettek a Derecskei Bocskai István Általános Iskolába is.

Az ünnepélyes tanévnyitó helyszínéül a Lengyel utcai épület udvara szolgált, ahol iskolánk alsó- és felső tagozatos diákjai, valamint pedagógusai izgatottan várták a 2023-2024-es tanév ünnepélyes megnyitását.

 

 Kovácsné Katona Irma igazgatóhelyettes asszony köszöntötte a vendégeinket, akik jelenlétükkel megtisztelték tanévnyitó ünnepségünket: Rácz Anikót- Derecske város polgármester asszonyát, Nagy Évát- a Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde vezetőjét, Békésiné Kiss Gabriellát- a Bocskai Iskoláért Alapítvány elnökét, Fórián Anitát és Fogarasi Szandrát- a Szülői választmány képviselőit, a megjelent vendégeket, az iskola diákjait és végül, de nem utolsó sorban a kis első osztályos gyerekeket.

 

A Himnusz közös éneklés után Katonáné Ferencz Éva igazgató asszony ünnepi beszéde következett. Igazgatónő kiemelte:

 „Ahhoz, hogy a tudásunk és tapasztalataink gyarapodni tudjanak, hogy a személyiségünk kibontakozzon, gazdagodjon, ahhoz iskolába kell járnunk. Mindnyájan tudjuk, hogy nem könnyű ez a feladat, néha gyötrelmes is, de e nélkül egyetlen felnőtt sem válhat értékes felnőtté. Néha a nehézségekre van szükségünk az életben, mert a túlságosan könnyű út nem edzi meg az embert, akkor nem leszünk képesek arra, hogy a nehézségekkel megküzdjünk.”

Ismertette, hogy 180 napig fog tartani a 2023-2024-es tanév. Elmondta, hogy az intézményünk székhelyén, Derecskén 30 osztályban tanulnak a gyerekek, így 667 tanuló kezdi meg az idei tanévben a tanulmányait.

A személyi változásokat is ismertette igazgatónő. Bemutatta az új dolgozókat:

Kerékgyártóné Tar Enikő és Maróti Anna tanítónők első osztályokban fognak tanítani. Papp Gabriella tanárnő testnevelést fog tanítani a felső tagozatosoknak. Cseh Mihályné és Tamásiné Ferencz Erika nyugdíjas pedagógusok az eltérő tantervű tagozaton oktatják majd a diákokat. Orosz Csilla tanárnő és Juhász Tamás tanár úr angol nyelvet fognak tanítani iskolánkban.

 

Igazgatónő a végzős diákokhoz is szólt:

„Kedves nyolcadik osztályos diákjaink!

Ez a tanév lesz az utolsó számotokra itt, az általános iskolában. Fontos, hogy jó példával járjatok elöl! Azt szeretném kérni Tőletek, hogy mindig példamutatóan viselkedjetek! Jó példát mutassatok a kisebbeknek!

A legnagyobbak után a legkisebbekhez is intézett igazgató asszony néhány gondolatot:

„Kedves első osztályosok!

Ti vagytok iskolánk legkisebb tanulói. Nagyon nagy izgalommal léptetek be az iskola kapuján. Eddig anyukátok és apukátok minden lépéseteket kísérte. Az iskolában a tanító nénik fognak Titeket elkísérni az alsó tagozaton. Az 1. a osztályosokat Homoki Barnabásné és Maróti Anna tanítónők, az  1. b osztályosokat Turányiné Balogh Beatrix és Kerékgyártóné Tar Enikő tanítónők, az 1. c osztályosokat Nagy Renáta és Sárközi Krisztina tanítónők, az 1. d osztályosokat Hadházi Veronika és Pappné Zsupos Mária tanító nénik kísérik majd.

Ők azok, akik megtanítanak Titeket a betűvetés és a számolás tudományára is.”

 

A szülőket is megszólította igazgató asszony:

Kedves szülők!

Miért lehetnek büszkék arra, hogy gyermekeik a Derecskei Bocskai István Általános Iskola diákjai?

Mert iskolánk megőrizte hagyományainkat, innovatív, újító szellemben tevékenykedik. Nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben, jól felszerelt iskolában, munkájukra igényes, kiváló pedagógusok gyermekközpontú, magas színvonalú oktatást valósítanak meg. Pedagógusaink és fejlesztő pedagógusaink oktató- nevelő munkája által segítjük a gyerekeket a tanulásban, a képességeik, készségeik fejlesztésében. A nívócsoportos matematika, a tehetséggondozó, emelt szintű angol nyelvoktatás iskolánk erősségei közé tartozik.

A tehetséggondozás Akkreditált Kiváló Tehetségpontként munkánk fontos része.

 Ökoiskolaként a jövő generációk nevelésekor a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét kell szem előtt tartanunk.

Örökös Boldog Iskolaként a boldogságóra programban vesz részt több osztály is.

Intézményünk Tankerületi és Alapítványi beszerzésekből tableteket, programozható legorobotokat, humanoid robotokat, 3D-s nyomtatókat kapott.”

Katonáné Ferencz Éva igazgató asszony a tanévnyitó beszédét egy tanmesével zárta, melynek a tanulsága útravalóul szolgálhat a gyerekeknek.

 „Valahol, messze élt egy gazda.  Egyik nap egy nála megszálló utazó kereskedőtől hallott egy történetet olyan emberekről, akik elmentek Afrika szívébe és gyémántot kerestek, majd mesésen meggazdagodtak.

Ez nagyon tetszett ennek a gazdának, azt gondolta, hogy ő is elindul a kontinens belsejébe és ő is megkeresi a maga gyémántjait. Sok- sok éven keresztül kutatott a kincsek után, végül elfogyott a pénze, mindenki magára hagyta és magányosan meghalt.

Közben a birtok új gazdája a szamarát itatta a folyóból, ami átszelte a birtokát. Észrevett egy követ, ami különös módon verte vissza a fényt. Hazavitte és el is felejtette az egészet.

 Néhány hónapra rá ugyanaz a kereskedő megszállt nála néhány éjszakára. Amikor meglátta a követ, izgalomba jött és megkérdezte:

  •  Netalán a régi gazda tért vissza?
  •  Nem, rég nem hallottunk felőle- jött a válasz.

A kereskedő felvette a követ, a fény felé fordította, majd arra kérte a gazdát, hogy mutassa meg neki, hogy hol találta ezt a követ!

Elmentek a folyóhoz és újabb és újabb köveket talált. Kiderült, hogy az egész birtok egy hatalmas, kövekkel teli gyémántmező.

Az a tanulsága ennek a történetnek, hogy a nyers gyémánt nem hasonlít ahhoz, amit már megmunkáltak. Egy tapasztalatlan számára úgy néz ki, mint egy kavics. Csiszolni, munkálni kell ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint amiket az ékszereken látunk.

Tanulság még az is, hogy egy gyémántmező van előttünk. Kemény munkának van álcázva.

 A mi gyémántmezőnk lehet, hogy a képességeinkben rejlik, lehet, hogy a szorgalmunkban, lehet, hogy a városunkban, lehet, hogy a családunkban, a kapcsolatainkban. Ott hevernek a lábunk előtt a gyémántok.

Figyelmesen dolgozzatok gyerekek a csiszolásukon!

Nem kell beutaznunk a világot, felforgatnunk az életünket, a legtöbb esteben ott van az ujjunk hegyében, amit keresünk. Felületesen szemlélve kemény munkának látszik.

Keressünk gyémántokat ebben a tanévben is!”

 

Az ünnepi beszédet az első osztályosok műsora követte. Matos Maja: Elsős leszek című versét szavalták el a tanulók.

Antal Csongor, Biró Viktória, Mihályi László, Renyó Nara, Kőrösi Ádám, Porkoláb Natália, Kelemen László és Lázók Blanka.

 

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam, Szaladgáltam,
bringáztam.

Halacskákkal versengve, Úszkáltam a tengerbe'
Homokváram összedűlt,

A sárkányom elrepült.

Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.

Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!

A kis elsősöket betanították: Tóthné Bene Judit, Speigl Evelin, Fekete Judit, Varró Krisztina, Baloghné Diószegi Orsolya, Létai Viktória és Varga-Szőllősi Erika óvodapedagógusok.

 

A műsor után az első osztályosok a végzős tanulóktól megkapták a Bocskai-jelvényt, mely iskolánk tanulóinak közös jelképe.

 Tanévnyitó ünnepségünk zárásaként meghallgattuk a Szózatot.

A fotókat Szántóné Szabó Éva készítette.

Sáreczki-Markovics Anita


 


 

 


TeSzedd Derecske!

A TeSzedd! – Önkéntesek a tiszta Magyarországért akcióhoz kapcsolódott a Derecskei Bocskai István Általános Iskola is.

Az önkéntes hulladékszedési mozgalomban 20 fő 7. osztályos tanuló is részt vett Szél Gáborné testnevelő kolléganő irányításával.

Péntek délután egy háromórás gyalogtúrát tettek meg a város határában található " Nagyszőlőn" keresztül a Kálló folyó mentén a Halastó irányába. Útközben feltérképezték a hulladékkal szennyezett foltokat és visszafelé jövet gyűjtötték a szemetet.

A gyerekek nem bírták fölszedni azt az irdatlan mennyiségű hulladékot, amivel több helyen is találkoztak. Az elrettentő fotókkal jelezni szeretnék mások felé is, hogy az illegálisan lehelyezett szeméthalmokat onnan el kellene szállítania az illetékeseknek.

Sáreczki-Markovics Katalin


Szövegértési verseny

2023. április 14-én a püspökladányi Kálvin Téri Általános Iskola „Olvasom. Értem!” megyei szövegértési versenyén a Derecskei Bocskai István Általános Iskolát három alsó tagozatos tanuló képviselte.

Szilágyi Lajos 2. b osztályos tanuló I. helyezést, Fórián Hanna 2. b osztályos tanuló VII. helyezést ért el. 
Felkészítő pedagógus: Nagyné Szegedi Ildikó

Barta Jázmin 4. a osztályos tanuló XVII. helyezést ért el.
Felkészítő pedagógus: Homoki Barnabásné
 

Gratulálunk a nagyon szép eredményekhez.

 


Robotprogramozó Országos Csapatverseny

Döntő

Kecskemét, 2023.04.22.

A Derecskei Bocskai István Általános Iskola tanulói 04. 22-én robotika versenyen vettek részt. A XIV. Robotprogramozó Országos Csapatversenyen a Makstorm csapat: Csigi Kamilla 6. d, Kovács Anna 6. d és Sereg Máté 6. d tanulók részvételével, az országos 7. helyet hozta el. A verseny döntője idén is a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban került megrendezésre. A csapatok ebéd előtt programoztak, ebéd után pedig bemutatták programjaikat a zsűrinek, akik kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban. A csapat tagjai egy-egy hangszórót kaptak tárgynyereményként.

Felkészítő tanár: Farkas Dóra

 


 

 


 


 


 


 

Lillafüreden jártunk

2023. április 28-án a Derecskei Bocskai István Általános Iskola 3. d és a 4. a osztályos tanulói osztálykirándulás keretében Lillafüredre utaztak.

Kísérő pedagógusok: Varróné Szőllősi Edit, Farkas Irén, Homoki Barnabásné, Nagy Erika

Megérkezésünket követően megcsodáltuk a 20 méter magas, bővizű Szinva-vízesést, majd megtekintettük a mellette található, 1982-ben fokozottan védetté nyilvánított Anna-barlangot. A mésztufa-barlang járatai és képződményei különleges élményt jelentettek számunkra.

Megnéztük a Palota Hotel gyönyörű épületét és gyönyörködtünk a téli álomból ébredező függőkertben.

Lesétáltunk a Hámori-tóhoz, ahol elénk tárult a tó és a Bükk csodálatos szépsége.

A Hétmérföldes Meseúton igazi meseutazókká váltunk. A Mária és az Erzsébet sétányon mesetérkép segítségével túráztunk. Utunk során megtaláltuk a kézzel festett házikókat, melyek egy-egy mesét, játékot, feladatot, próbatételt rejtettek magukban. Köszönjük szépen Zámborszky Eszter mesemondó, mese és drámapedagógus és Draskóczyné Szabó Noémi pedagógus élményszerű túravezetését.

A kisvasút még nem üzemelt, ezért busszal mentünk az útvonala mellett Garadnáig, a kisvasút végállomásáig. A csörgedező patak melletti játszótéren vidáman játszottak a gyerekek.

A nagyon jó hangulatú, sok-sok élményt nyújtó osztálykirándulásra mindannyian sokáig fogunk emlékezni.

Homoki Barnabásné


A Lázár Ervin Program keretében operaelőadáson voltak a nyolcadikosok Budapesten

A Lázár Ervin Program keretein belül a Derecskei Bocskai István Általános Iskola nyolcadikos tanulóinak lehetősége volt április 27-én elutazni Budapestre. Bagdácsné Kovács Mónika, Katonáné Molnár Mária, Erdelicsné Szűcs Irén, Kovácsné Katona Irma tanár nénik, Dobosné Erdei Erzsébet, Szabó-Kovács Flóra, könyvtárosunk és Lukács József tanár bácsi kísérték el a gyerekeket erre a programra.

Reggel korán indultak a tanulók busszal, majd amikor megérkeztek a fővárosba, felsétáltak a Hősök terére, és ott a történelmi személyekről készített szobrok között megkeresték a Bocskai Istvánról, iskolánk névadójáról készített alkotást is.

Városligetben, a Széchenyi-szigeten található Vajdahunyadvár volt a következő célpontja a kirándulásnak, amely Budapest egyik legkülönlegesebb, legizgalmasabb, számtalan felfedezni valót nyújtó látványossága.

Ellátogattak A Magyar Zene Házába is. Ebben a csodálatos épületben rengeteg érdekességet lehetett látni.

A Magyar Zene Háza épületének szomszédságában a zenei tematikát követő élménykertben egy különleges játszótér kapott helyet, ahol olyan egyedi kültéri eszközöket helyeztek el, amelyekből mechanikus működtetéssel a látogatók hangokat, dallamokat, ritmusokat csalhatnak ki. Ilyen eszközök például a különféle dobok, a burkolatban elhelyezett zenélő párnák, az oszlopharangok, vagy a lábbal működtethető sípok, amelyeket kipróbálhattak a tanulók.

A Bocskais diákok felsétáltak a Magyar Természettudományi Múzeum bárkaszerű építményének tetejére, és rácsodálkoztak a gyönyörű budapesti panorámára.

Ezt követően Donizetti: A csengő című vígoperát nézhették meg a nyolcadikosok az Eiffel Műhelyházban, amely mindenkinek rendkívül tetszett. Színházi keretek között ismerkedhettek meg diákjaink az opera műfajával. Sokat nevettek a színészek játékán.

Nemcsak az előadás, hanem ez a csodálatos, vasúti pályaudvarra emlékeztető helyszín is elvarázsolta a résztvevőket.

A gazdag programokat követően mindannyian nagyon jó élményekkel térhettek haza.

 

Tivadar Lilien Ágnes                                                                            Kovácsné Katona Irma

8. a osztályos tanuló                                                                         


                    


     


Bárkivel megtörténhet!

avagy a Bárki család története

Az internetezés veszélyei

2023. április 26-án szerdán a Derecskei Bocskai István Általános Iskola 8.a és a 8.c, valamint az ötödikes és hetedikes matematika nívó csoportba járó gyerekek a Városi Könyvtár szervezésében egy interaktív előadáson vettek részt a Művelődési Házban.

Az előadó Győrffy-Kiss József (kriminálpszichológiai szaktanácsadó, terrorizmuskutató, több misztikus és bűnügyi bestseller könyv szerzője) a Bárki család életén át közös nyomozásra hívott bennünket. Az előadás végére kiderült, hogyan férkőzhetnek a bizalmunkba rosszszándékú, mentálisan sérült emberek, vagy akár emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok.

 

Köszönjük szépen a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtárnak a szervezést!

                                                                                                                              Bakó István

                                                                                                                              Karácsonyné Újhelyi Andrea

                                                                                                                              Katonáné Molnár Mária

                                                                                                                              Sáreczki-Markovics Katalin






Fenntarthatósági Témahét a Derecskei Bocskai István Általános Iskolában

 

2023. 04. 24 – 28.

 

A környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében iskolánk 5. alkalommal kapcsolódott be ebbe az országos, sőt ma már nemzetközi mozgalomba. A héten három témakör köré csoportosítottuk a tanórákat.

  • Mi kerül a szemétbe? – „Emberköpet” vizsgálata

 Az óra célja: a gyerekek ráébresztése arra, hogy a különböző életmódot folytató emberek mennyi hulladékot termelnek és próbáljuk meg csökkenteni a hulladék mennyiségét.

  • Fogyasztóvédelem online vásárláskor

Online fogyasztóvédelmi kisokos: Milyen jogai vannak a vásárlónak, milyen kötelezettségei az eladónak? Kit terhelnek az elállás költségei?

  • Csináljunk kapszularuhatárat! A tudatos öltözködésre, ruhavásárlásra hívjuk fel a gyermekek figyelmét. A projectfeladat során a gyerekek egy saját ruhatárat állítanak össze az ökológiai elveket figyelembe véve.

Angolórán –- Go Green – Legyél Te is zöld témakörben fejtettük ki véleményünket a globális felmelegedésről, hiszen nincs B Bolygó!

 


Koszorúzási ünnepség

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt
.”  (József Attila: Amit szivedbe rejtesz)

 

Az idei Költészet napi rendezvények zárásaként került sor a hagyományos koszorúzási ünnepségünkre a Derecskei Bocskai István Általános Iskola, József Attilát ábrázoló domborművénél.

A költő születésnapja 1964 óta A magyar költészet napja, s ebből az alkalomból szerte az országban megemlékezéseket, irodalmi esteket tartanak. Intézményünk több évtizede szervez szavalóversenyt ennek jegyében, s minden évben megemlékezünk a költőről, a költészetről, a művészetről.

Az idei műsorunkat Kovácsné Katona Irma igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg. Bevezető szavaiban kiemelte a nap jelentőségét, majd ismertette a korábbi programjainkat és eredményeinket.

Erdei Zoltán 5.a osztályos tanuló szavalatával folytatódott az ünnepség, aki a „Petőfi 200” jegyében szervezett iskolai szavalóversenyünkön is ezzel a verssel indult. Petőfi Sándortól Az erdélyi hadsereg című költeményt adta elő. Felkészítő tanára Sáreczki-Markovics Katalin.

A szavalat után Czuczi Mihályné Bálint Mariann tanárnő osztotta meg gondolatait József Attila költészetéről. Előadásában közreműködtek az 5.b osztály tanulói.

Koszorúzás következett ezután, a meghívott társintézmények képviselői és iskolánk vezetői helyezték el a megemlékezés koszorúit a költő domborművénél.

Befejezésül Szilágyi Botond 5.a osztályos tanuló szavalta el Petőfi Szeget szeggel című versét, mellyel a városkörnyéki szavalóversenyen is nagy sikert aratott. Felkészítette Sáreczki-Markovics Katalin.

Köszönjük a műsorban közreműködő Kovács Anna és Sereg Máté 6. d osztályos tanulók technikai segítségét.

A képeket készítette Kovács Anna, Solymosi Anita és Kissné Szegedi Éva.

Czuczi Mihályné Bálint Mariann

szervező



Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei eredményhirdetése A Derecskei Bocskai István Általános iskola szervezésében

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei eredményhirdetésére 2023. 03. 16-án került sor a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár nagytermében.

Pálóczi Gábor, iskolánk volt vezetője köszöntötte a rendezvényen megjelent vendégeket. Ismertette, hogy a verseny első fordulóján 46684 diák oldotta meg a verseny feladatait. A résztvevők közül 10 467 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák.

Hajdú-Bihar vármegyében 64 iskolában 1781 tanuló vett részt a verseny első fordulóján.  A legeredményesebb 165 diákot jutalmazták az eredményhirdetésen.

Köszönetet mondott a vármegye azon nyolc iskolájának is, melyek a verseny vármegyei fordulójának lebonyolításához a feltételeket biztosították:

-Bárdos Lajos Általános Iskola- Hajdúszoboszló

- Bocskai István Általános Iskola- Derecske

- Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium- Hajdúnánás

- DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Kossuth utcai feladatellátási hely- Derbrecen

- Fazekas Mihály Gimnázium – Debrecen

- Ibolya Utcai Általános Iskola- Debrecen

- Kálvin Téri Általános Iskola- Püspökladány

Külön köszönetet mondott a verseny támogatóinak, hogy lehetővé tették a verseny színvonalas megrendezését:

  • Cardinal Kft. Budapest
  • Emberi Erőforrrás Támogatáskezelő Budapest
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest
  • Klebersberg Központ Budapest
  • Morgan Stanley Budapest
  • Nemzeti Tehetségprogram Budapest
  • Neumann János Egyetem Kecskemét
  • Park Kiadó Budapest
  • URBAN Édesipari Termékgyártó Kft. Budapest

A díjak átadására felkérték többek között  Majosi Pálma igazgató asszonyt, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ vezetőjét, Porkoláb Gyula urat, Derecske Város Önkormányzat alpolgármesterét, Fogarasiné Tamási  Piroska tanárnőt, iskolánk nyugdíjas pedagógusát, Fazekas Sándor tanár urat, az Ibolya Utcai Általános Iskola pedagógusát, Remeténé Orvos Viola tanárnőt, a Fazekas Mihály Gimnázium tanárát, Aranyi Imre urat, a Fazekas Mihály Gimnázium intézményvezetőjét, Katonáné Ferencz Éva intézményvezető asszonyt, iskolánk igazgatónőjét.

Első körben a csapatversenyben legeredményesebb tanulókat szólították, ezt követte a Technikum, a Gimnázium, majd Általános Iskola versenyének eredményhirdetése.

A csapatverseny után az egyéniben legeredményesebb versenyzőket díjazták.

A tanítókról, szaktanárokról sem feledkeztek el. A versenyen legeredményesebb diákok nevelőit is jutalmazták.

Csapatversenyben az általános iskolások kategóriájában a 8. osztályosoknál a 2. helyezést érte el a Derecskei Bocskai István Általános Iskola. Tivadar Lilien Ágnes, Simon Petra és Molnár Simon Tamás voltak a csapat tagjai.

A képen felkészítőjükkel, Fogarasiné Tamási Piroska tanárnővel láthatók.

Iskolánk nagy büszkesége Fórián Hanna 2. osztályos tanuló, aki a 6. helyezést érte el. Felkészítő pedagógusa Varga Ildikó.

A 8. osztályosok között Tivadar Lilien Ágnes 11. lett. Az ő felkészítő nevelői Fogarasiné Tamási Piroska és Bakó István.

Az eredményhirdetést a Derecskei Alapfokú Művészeti Iskola növendékei színesítették előadásaikkal.

 Békési Nimród énekelt, Oláh Csanád csellón játszott. Felkészítő tanára Péntekné Bíró Edit, zongorán kísérte Szamosközi Gergő.

Kiss Boglárka fuvolán játszott, az ő felkészítője Csávásné Kubassy Klára, zongorán kísérte Szamosközi Gergő.

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány 2033-ban a vármegye legjobb általános iskolája, a régió legeredményesebb hatosztályos és nyolcosztályos gimnáziuma díjazására vándorserleget alapított.

A vármegye legeredményesebb általános iskolája a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája Kossuth utcai feladatellátási hely lett 2023-ban.

Az Észak-Alföldi régió legeredményesebb hatosztályos gimnáziuma a 2022-23-as tanévben a Fazekas Mihály Gimnázium lett, a legeredményesebb nyolcosztályos gimnázium a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, a legeredményesebb négyosztályos gimnázium a Fazekas Mihály Gimnázium, a legeredményesebb technikum a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum.

Pálóczi Gábor ismertette a verseny legsikeresebb versenyzőinek névsorát, akiket a szervezőbizottság vár az április 21-én megrendezendő országos döntőre.

Sáreczki- Markovics Katalin



IZGALMAS SZABADTÉRI JÁTÉK A PÉNZ7-EN A Derecskei Bocskai István Általános Iskolában

A PÉNZ7 Pénzügyi és vállalkozói témahét kísérőeseményeként egy országosan elérhető szabadtéri kalandra hívtam tanítványaimat matematika és osztályfőnöki órákon.

A Makkay János téren mobilinternet és a helymeghatározás bekapcsolását követően a mobiltelefon böngészőjében a go.medvematek.hu oldalra navigáltak a csapatok, ahol pénzügyi feladványok sorát kellett megoldaniuk a szabadban. A megoldásra 45 perc állt rendelkezésre.

Kvízek, számítási példák, gyakorlatias, korosztályra szabott feladványok, jó levegő és egy kis mozgás várta a diákokat a téren. A csapatok szabadon választhattak a könnyebb vagy nehezebb pályák között. Az egyes pályákon a játékidő alatt 7 feladat megoldása volt a cél, így lehetett elérni a legmagasabb kitüntetést, azaz a gyémánt rangot

Az 5. a osztály Tóth Magdolna osztályfőnök irányításával 4 csapatban szintén kipróbálta a játékot.

 

Katonáné Molnár Mária





Boldog Bocsok Derecskei Bocskai István Általános Iskolában 
 

„A boldogság ott van benned. Független bárkitől.

Te okozod magadnak. Te kelted életre a szívedben.

Te hasznosítod a lelkedben. Te teremted meg az életedben.”

Lippai Marianna
 

Ebben a tanévben a 3. d osztály is bekapcsolódott a Boldogságprogramba.  Fontosnak tartottuk a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztését ebben a korban, illetve szerettük volna az osztályközösséget még inkább összetartóbbá tenni. A közös beszélgetések, játékok, énekek alkalmasak egymás jobb megismeréséhez, elfogadásához. Minden hónapban más és más témával foglalkozunk.

Szeptember a hála hónapja volt, melynek keretében szőlőfürtökre írták fel a gyerekek kinek miért hálásak. Októberben az optimizmus és a pesszimizmus fogalmát jártuk körbe, megállapítottuk, hogy mindannyian pozitívak vagyunk, így bármikor bármire képesek vagyunk. Közösen megépítettük az optimizmus homokvárát. November a társas kapcsolatok ápolásáról szólt. Ebben a hónapban arról beszélgettünk ki kinek a barátja, mitől jó egy barát? Csoportokban társasjátékokat készítettünk, melyet az óra végén ki is próbáltak a gyerekek. December a boldogító jó cselekedetek hónapja. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva az osztály tanulói is fontosnak tartották azt, hogy igazi boldogság az, amikor másokat boldoggá teszünk. Ajándékcsomagokat állítottak össze rászoruló családoknak. Január a fogadalmak hónapja, célokat tűzünk ki és megfogalmazzuk az eléréséhez szükséges feladatokat. A 3. d osztály minden kisdiákja megfogalmazta a maga célját, amelyből egy dal született. Ezzel a kis dallal elnyertük ebben a hónapban a Hónap csoportja címet, melyet egy díszes oklevéllel jutalmaztak.

https://www.youtube.com/watch?v=H2C3Uaz34HY

Február a megküzdési stratégiák hónapja. A Boldogság órák közül, talán ez az óra tetszett a legjobban a gyerekeknek. Az óra elején csoportmunkában hóvirágokat rajzoltak, közben meghallgatták a Hóvirág dalt, megbeszéltük, hogy ez a pici fehér virág a reményt, a tisztaságot szimbolizálja.  Majd megismerkedtünk a hajóval, vitorlással, annak részeivel. A gyerekek elmondták ki mi szeretne lenni egy vitorlás hajón, egy kisfiú árbockosár, hogy legyőzze a félelmét, egy másik tanuló kapitány, hogy ő irányíthasson.  Majd a relaxációs gyakorlattal eljutottunk a biztonság szigetére, ahol arról beszélgettünk kivel érezzük biztonságban magunkat. Páros játékokat játszottunk, majd összekapaszkodtunk százlábúvá. A feszültséget okozó indulatok, érzelmek kezelésre szolgáló módszereket közösen megvitattuk, majd mindenki felhelyezhette a számára elfogadható módszert a közösen elkészített szivárványra. Az órát a vak kígyó játékkal zártuk, amelyben megtapasztalhatták milyen felelősséggel jár vezetőnek, illetve kiszolgáltatottnak lenni.

Farkas Irén


 

Megosztás közösségi oldalakon
Derecske applikáció
kiadványok kép
kiadványok kép